Højskole-körökben közismert mondás, hogy kicsit úgy élünk itt, mint valami buborékban, elzárva a valós világ problémáitól. Ugyanakkor persze épphogy ablakot nyitva a világ nagyobb léptékben értett problémáira, az afrikai helyzettől az Arab Tavaszon át különböző gazdasági és politikai, emberi jogi kérdésekig. Ezek az esti programokban, csütörtöki előadásokban, projekt-heteken jelennek meg leginkább (illetve most a youth empowerment tanulókörben), meg valahogy úgy általában benne van az egész atmoszférában a közösségi felelősségvállalásra és demokráciára nevelés. És még az olyan szkeptikusok is, mint mi magyarok, akik otthon csak a demokrácia és a demokratikus eszközök (pl. tüntetések) kudarcát látják, végül a hatása alá kerülnek ennek a szemléletnek, és látják, hogy a demokrácia igenis működhet, és hogy csak akkor működik, ha az egyének, a kisemberek is hozzátesznek, lehetőleg mind. Ahogy Niels szokta mondani (politics classos workinggrouptársam, amúgy baromi jófej srác), "democracy is a feeling", nem csak egy politikai rendszer. Ha nem tapasztaltad, nem tudod, milyen, és miért jó (jobb), ő ezt Kínában tapasztalta meg az ottani fiatalokkal beszélgetve, h. nem vágynak a demokráciára, nem látnak a politikában perspektívát, mert úgysincs semmi esély a változtatásra. Hát én nem élek Kínában, se kommunizmusban már szerencsére, de azért ez Magyarországra is jellemző, hogy a politikai aktivitásban nincs perspektíva, vagy esély a változásra. És igazi demokrácia sincs, és nem is tudjuk nagyon, hogy mi az.

Amire ki akarok lyukadni, az az, hogy itt megtanultam, hogy demokrácia, illetve gazdaságilag és szociálisan sikeres társadalom akkor jön létre ÉS marad fenn, ha az egyének bevonódnak, és tesznek érte. Továbbra sem hiszem, hogy a politikai változtatásra (tehát viszonylag rövid távon) lenne lehetőség Magyarországon, de úgy gondolom, hogy a civil társadalom szervezését, demokráciára nevelését meg kellene kezdeni, illetve mivel bizonyára azért van már egy-két ilyen szervezet, ki kellene szélesíteni. És igen, ebben minden egyes ember számít. Ha én csak 10 embernek tudom ezt elmondani, akkor annyinak. És akkor 20, 30, 50 év múlva lesz érdemi változás.

Ez látszik a buborékon belül csücsülve. Itt ülünk, lógázzuk a lábunkat, és van időnk kinézni a világ sokféle problémájára. Aztán egymáshoz fordulunk, és elkezdünk megoldásokat keresni ezekre a problémákra. És kiderül, hogy legalább elméleti szinten vannak megoldások. Hogy látható, mit kellene tenni, például egy sikeres gazdaság érdekében az emberek képzésére költeni minél többet, mert az tesz versenyképessé. Például a politics classosok Kína esetében is azon látják az áttörés lehetőségét, hogy ott a kormány is erősen a gazdasági növekedésre törekszik, és egy ponton majd be kell lássák, hogy a mostani jellegű képzésükkel (hogy mindent gyorsan, hatékonyan, megkérdőjelezetlen tényekként tanítanak) nem képesek innovatív, kreatív dolgozókat kinevelni, akik nemcsak a másolás-jellegű produktivitást, de az újítást és versenyképességet is biztosítják. A kreatív és innovatív emberek viszont kritikus gondolkozásra képesek, a kritikus gondolkozás viszont nem szűkíthető le gazdasági vagy tudományos területre, az meg fog jelenni a politikában is. (Nyilvánvaló, h. a magyar kormányok is azért késleltetik, vagy egyenesen hátráltatják a színvonalas oktatási rendszerek kiépítését, mert a buta emberek könnyebben irányíthatók és kizsákmányolhatók.)
Szóval, itt ücsörgünk a buborékban, és megoldásokat látunk a világ problémáira. Jó esetben nemcsak olyan megoldásokat, amelyek tőlünk teljesen különböző szinteken valósíthatók csak meg, hanem olyanokat is, amelyekhez mi is hozzá tudunk járulni. Például aukciót szervezni az afrikai gyerekek segítésére, vagy önkéntesként részt venni a Danish Church Aid gyűjtőnapján, vagy a környezetvédelemért tenni, vagy valamilyen szervezetben önkénteskedni (ha már Niels a kedvenc példám ma, ő Koppenhágában fiatal bevándorlóknak és menekülteknek szervez programokat a vöröskereszttel, egyszerűen koncertlátogatást vagy szociális programokat, mivel ezek az emberek annyi szörnyűségen (háború, menekülés) mentek keresztül, h. szeretnének hozzájárulni, hogy egy kicsit gondtalanul élvezhessék a fiatalságukat).

Nekem is egy csomó ötletem, inspirációm támadt. Amit itt tanultam, az alapján tudnék szervezni egy hatékony vezetőképzést-csapatépítést az mtt-nek, vagy alapítani egy interkulturális tanulás csoportot az ELTÉ-n erasmusosokkal és magyar érdeklődőkkel, vagy bevonódni (esetleg magam elkezdeni) egy demokráciára nevelés és gazdasági tudatosság kampányt (amire az anyával való mai beszélgetésem inspirált). Nyilvánvaló, hogy mindre nincs kapacitásom rövid távon, talán egyre a következő évben. De a még nagyobb kérdés az, hogy megőrizhető és kivitelezhető-e ez az inspiráció otthon? Ez a mentalitás, energia, ami itt közösen megvan, hogy a dolgokra van megoldás, és legalább azt a kicsit, amire egy ember képes, hozzá kell tenni, ez a mentalitás hazavihető-e, és megtartható-e az uralkodó negatív hangulatban, mindennapi megélhetési gondokban?

Innen a távolból szemlélve azt látom, hogy bár az, hogy az embereknek nincs idejük, energiájuk, perspektívájuk a társadalmi problémákkal foglalkozni, mert azzal vannak elfoglalva, hogy hó végén még legyen pénzük kenyérre, illetve kifizessék a devizahitelt, az egyrészt egy érthető ok. Másrészt viszont AZÉRT nincs pénzük kenyérre és devizahitelre, mert őket  konkrétan érintő társadalmi problémák vannak, mint az, hogy az átlagembernek nincs se gazdasági, se állampolgári, se demokratikus nevelése, illetve az, hogy a politikusok "ekkora ívben" tesznek a szakértők tanácsaira, minden területen! Tehát például egy ilyen mozgalomba bevonódni, amely az emberek demokratikus-gazdasági nevelését célozza, és/vagy azt követeli, hogy a politikai döntéshozók a különböző szakértői csoportok véleményét, tanácsát igenis kövessék (szakmailag!), az minden embernek közvetlen gazdasági érdeke lenne. Ettől fog ugyanis megváltozni, hogy van-e kenyér az asztalán.

Csakhogy haza fogok menni, és saját magam is el fogok süllyedni a mindennapi problémákban, miszerint meg kell oldani a családi lakáshelyzetet (ami olyan, h. akár kérdés lehet, én magam hol lakok...), dolgoznom kell, hogy táborba mehessek, teljesítenem kell 2 félév alatt 100 kreditet, 2 szakgyakot, majd év végén 2 szakdolgozatot és 2 záróvizsgát... (vagy kitalálni, hogy ha halasztok belőle, miből fizetem ki a +1 félévet) Emellett nyilván fog akadni a "csak a szokásos" mtt-s önkéntes munkából, például gondolom elvárás, hogy visszavegyem a tlv-t, és meg fognak találni egyéb feladatok is. Bőven lenne indokom tehát, hogy "jaj most nincs nekem erre energiám". De akkor mikor? Utána álláskereső leszek, utána jó esetben kezdő dolgozó, mindig lesz ok, hogy erre nekem nincs időm... de nem is az idő, energia itt a kérdés. Hanem az, hogy a hit, hogy "you can make a difference", megőrizhető-e. Amikor az ember a saját élete egybentartásáért, vagy felépítéséért küzd. Amikor olyan embereket kell rávennie a cselekvésre, akik ugyanolyan elkeseredettek, pesszimisták és cinikusak azzal kapcsolatban, hogy tudnak-e változtatni, mint én is voltam. És az álmok és elméletek, hogy ez lenne a helyes, cselekedni, vajon találkoznak-e tényleges akaraterővel a megvalósításra.

Komolyan félek, hogy hazaérve a perspektíva, a légkör és a hasonlóan gondolkodók elvesztése úgy fog hatni, hogy hamvába hullanak ezek az ötletek, vagy porrá zúzódnak a gyakorlati nehézségek kőfalain. Vagy egyszerűen a hétköznapok szürkesége felőrli őket szinte mindenki számára, aki most a højskolében ezekről álmodik, mert könnyű beszélni a megoldásról, de nehezebb tenni érte.

De persze nagyon fontos, hogy van egy sziget, ahonnan ráláthatunk a problémákra, és legalább beszélhetünk róla, mit kellene tenni. Hátha legalább páran, legalább a töredékét meg tudják tenni az álmoknak.

Modul 2 teszt (hallott szöveg, olvasás, feladat, levélírás, szóbeli) letudva ma - ez A2-esnek felel meg a nemzetközi rendszerben. :) Ámde ezt csak azért kellett letennünk, hogy mehessünk modul 3-ra (ami viszont vhol A2-B1 között van). Kaptunk is időpontot május 31-re. Nem lesz gond szerintem :) (modul 4-5-ösökkel vagyunk egy osztályban...)

Ki nem találjátok, mit másolok megint ide... levélrészletet... EuroClass-nap, azaz április 24-i main subject day.

Szóval, 1-2x egy félévben van olyan, h. el vannak cserélve az órák, és teljes napig van mainsubject, utána meg teljes napig common subject. Előbbi volt most, ápr. 24-én, amit említettem. Egy játékkal kezdtünk: mindenkit bekötött szemmel különböző pontokra kísért az udvaron Trine, és előtte azt mondta, így kell megtalálnunk egymást, és utána a kenutárolót. Viszont mivel előző félévben is játszottunk ilyet, a tavalyi 5 embernek valójában levette a kendőt, cserébe összekötötte a lábát, és nem is beszélhettünk. A vakok meg persze ezt nem tudták, h. lesznek ilyen emberek. Szóval magyarázd el némán egy bekötött szemű embernek, h. te látsz, tehát nyugodtan vezettetheti magát, viszont mi a fenének ugrálsz / nem tudsz gyorsan menni. :D (nem mindenki magyarázta el, de gyorsan megbíztak bennünk és követtek minket) A másik érdekes kérdés a "mki megvan-e" kérdés volt, hiszen mi, akik láttuk, nem tudtunk szólni, h. ki hiányzik, csak elmenni keresni, míg a többség már elindult. Aztán csak meglett az utolsó ember :)
Tanulságos volt, vezetőként ugye a felelősség a többiekért, hogy biztonságban érezze magát a lánc végén is, ne menjen neki semminek, ne menjen túl gyorsan, mindenki meglegyen... én fontosnak tartottam azt is, h. rögtön az első embernek, akit megtaláltam, és elkezdtem magammal húzni, megmutassam (odavigyem a kezét), h. össze van kötve a lábam, és nincs bekötve a szemem. A másik tanulság ugye, h. amikor egy csapatban dolgozunk, abból indulunk ki önkéntelenül is, h. a másik ugyanarra képes, ugyanazt tapasztalja ill. gondolja, mint mi, holott az egyiknek x az erőssége és y a gyengéje, míg a másiknak fordítva, de kiegészítjük egymást, ha kooperálunk.

Aztán a vezetői stílusokról kezdtünk beszélni. Volt egy szituációs játék, ahol egy interkulturális tábor előszervezői stábmítingjét kellett eljátszanunk, és kaptunk papírkákat instrukciókkal, hogy kinek milyen stílust kell eljátszania, miket akar elérni, mit képvisel. Aztán 3 dologban megoldásra jutni. Hát vicces volt, és néha nehéz :D aztán áttértünk az "elméletre", h. az 5 hasznosnak/jónak tartott vezetői stílus elvileg az autokratikus, bürokratikus, karizmatikus (charizmatic) demokratikus, easy-going. Ez mondjuk leginkább a másokkal való bánásmódot ragadja meg, pl. a szervezés jellegű dolgok (feladatok átlátása, kiosztása) kevésbé vannak benne, amit én hiányoltam. Aztán összeszedtük, hogy szerintünk milyen tulajdonságai vannak egy jó vezetőnek - nyilván jóval több lett, mint amennyi egy személynek mind meglehet. Ezek azért olyan dolgok voltak, amiket mtt-sek is összeszedtek volna. Majd jött még egy feladat: előbb egyénileg át kellett gondolni egy saját vezetési élményünket, mi volt a helyzet, hogy kommunikáltunk, milyen stílust alkalmaztunk, változtatnánk-e stb., majd kis csoportokban elmondani egymásnak, és megbeszélni, melyik vezetői stílus a legjobb szerintünk adott helyzetben. Aztán egyet választani és prezentálni a nagy csoportban. Mi arra jutottunk a kiscsoportban, hogy bár a legtöbb esetben a demokratikus stílus a hasznos, mivel ezzel jobban bevonjuk és motiváljuk a munkatársakat, minden demokratikus vezetésben eljön egy pont, ahol a vezetőnek individuális döntést kell hoznia (a begyűjtött vélemények alapján, mégis egyedül), amit akár autokratikusnak is tarthatunk. De igazából nem az a lényeg, h. autokratikusnak v. individuálisnak nevezzük, hanem az, h. tudni kell, h. ez szükséges lépés a hatékonyság érdekében, és a teamnek is el kell fogadnia a vezető döntését, akkor is, ha a döntést előkészítő demokratikus folyamatban ellenkező véleményen volt. Következő helyzetben majd övé lesz a vezetői pozíció, meg a döntés felelőssége, és a mostani vezető fogja elfogadni a döntését a kisebbségben maradt demokratikus véleményével.
Amit pedig prezentáltunk példa, az egy kifejezetten autokratikus stílus volt, az egyik ghánai srác, Yussif sztorija, akinek egy rövid tréningszerűségen új játékokat kellett tanítani egy csoport leadernek, akik aztán a helyi közösségeikben ezeket továbbtaníthatják. És azt mesélte, h. ismerte őket, h. "nehéz esetek", és így is sokszor destruktívak voltak közbeszólásokkal stb., úh. az idő rövidsége és a hatékonyság érdekében az autokratikus stílust választotta, bár nem érezte magát túl jól benne. Azt akartuk ezzel elmondani a többieknek, h. félünk az autokratikus szótól, de vannak helyzetek, amikor igenis az a leghatékonyabb módszer, természetesen addig, amíg nincs túlzásba víve, és nem egyedüli módszer.
És persze arra is jutottunk, h. jó esetben mind az 5 módszer használatára képes egy vezető, a különböző helyzeteknek megfelelően. Még egyazon folyamatban is nagy eséllyel van szükség több módszerre.
Nohát, azt hiszem, ennyi volt a vezetős téma. Inspiráló volt - persze részben olyan dolgokat gondoltunk át és rendszereztünk, amit tudtunk, másrészt ez az 5 stílus dolog a maga konkrétságában új volt, és sztem hasznos, h. kicsit tudatosabban reflektál az ember erre, és talán megáll a következő alkalommal, h. hoppá, melyik stílus is lenne most leghatékonyabb? aztán választ. :) A másik, ami inspiráló volt, a teljesen más országból érkező emberek hasonló élményei. Pl. a mi kiscsoportunkban Nabilának és nekem viszonylag hasonló volt a vezetői helyzetünk, én az utolsó TLV-döntő szervezését meséltem, ő pedig a saját szervezetük egy felügyelőbizottsági kivizsgálási ügyét, ahol ő volt a bizottság vezetője (az egyik ifjúsági házuk nem működött jól, és azt kellett megnézzék, miért, és javaslatot terjeszteni be az elnökségnek). És a részben demokratikus, bevonó, bizonyos pontokon viszont autokratikus, individuális vezetés mindkettőnknél szépen kijött. :)

És immáron biztos, hogy a júniusi önkéntes munkám helyszíne: Kolozsvár :)) Egy IKE (Ifjúsági Keresztény Egyesület) nevű szervezetnél, tehát magyarok, és az egyesület a YMCA világszövetség tagja (meg a European Fellowshipé is, amihez a EuroClassnak közvetlen kapcsolata van, mint már meséltem). Én a központi irodában fogok dolgozni (és lakni), mégpedig részben a nyári táboraik szervezésében, előkészítésében kell segítenem, ill. a belső újságjuk szerkesztésébe, lokális csoportok látogatásába, önkéntességről szóló előadásokba, ilyesmi szállhatok majd be. Azt írták, még megbeszéljük, kialakul :) Jó lesz. ^^

Egyébként interjúkérdéseket kéne írnom a szakdogámhoz szükséges Trine-interjúhoz, de ma nagyon nem sikerült haladni vele. A szociológia projektcsoportom kicsit nemtörődöm módon áll hozzá a történethez, úh. úgy döntöttem, h. akkor én sem stresszelem magam rajta. A EuroClass projektünknél meg nagyon úgy tűnik, hogy B-terv kell, mert akiket végre szereztünk volna résztvevők, azoknak 5 felajánlott időpontból egy sem jó, többet meg már nem tudunk kitalálni. Viszont múlt héten témahét volt (amelynek egy részét megegyezés szerint szkippeltem szakdoga és tanulás címszóval -- a hét elején még egész hatékony is voltam), tehát nem voltak normál órák. Cserébe csütörtökön hajókáztunk megint a tavakon (mint múlt félévben),  pénteken meg fakultatív programként kb. 15-en feleveztünk a központi hídig, aztán 3-3 összekötött kenura zsákvászonból vitorlákat erősítettünk, és hazafúvattuk magunkat a széllel; mindezt Michael, az egyik outdoor-tanár irányítása alatt. :) Közben lezajlott Nabila, Yussif és Michael (nemazelőző) EC-projektje, akik így az egyetlen sikeres EC-projektcsapattá léptek elő -- Zsuzsiéknak a suli mondta vissza az eredetileg tervezett dátumon a lehetőséget, úh. most próbálnak új dátumra összehozni valami kisebbet, mi meg ugye résztvevő-hiányban buktuk el az eredeti tervet. :( Ja, és workinggroup 9-nal már 7 nap kitchen duty-t túléltünk a 9-ből, amely szerintem minden idők leghosszabb egybefüggő kitchen duty időszaka a SH-ban (cserébe az első alkalmunk csak 4 napos volt).

Hát ezek történnek mostanság. Persze vannak lyukak is a sztoriban, tudom.

Táncház Napja - május 5.

Menjetek, ha már én nem tudok :)

Azt álmodtam, hogy valami olyan szervezői míting vagy felkészítő képzés vagy elnökségi ülés vagy hasonló volt, ahol mtt-sek és hojskolések is voltak -- jellemző módon utóbbiból egyet sem tudok beazonosítani, előbbiből párat igen, de az álom különböző szakaszaiban cserélődtek, lényeg, h. Efkú, Lau, Alew, Ratzkha, Gillz, aki biztosan rémlenek, de mintha ébredéskor még többre is emlékeztem volna. A lényeg, h. azt vettem észre, hogy ahogy haladt a megbeszélés (nevezzük annak), az mtt-sek egyre több kommentárt, poént dobtak be, és nem is az volt a baj, h. belsősek lettek volna a poénok (angolul folyt minden), érthetőnek épp érthetőek voltak, de épp annyira egyediek, h. a viszont-sziporkákhoz csak a többi emtétés legyen elég gyors, egyszerűen azért, mert összeszoktunk és jobban értjük egymást.

Hiányzik, azt hiszem, ez a fél mondatból értés, és h. a nem olyan közeli barátok stílusát, véleményét is meglehetősen jól ismerem. Nade már csak 1 hónap a félév, aztán 1 hónap az önkéntes munka, aztán még 1 bő hónap a tábor. :)

Fura lelkizős időszak ez az elmúlt pár nap. Emberekkel saját magukról, saját magamról, harmadik személyhez való viszonyról... nem mindig jó, de alighanem át kell gondolni ezeket a dolgokat. Az jó, hogy van kikkel beszélni.

Egyébként még itt a hojskolében is valahogy az dominált most, h. az osztály problémás leányzójáról beszélgettem többekkel (meg az általa kiváltott érzésekről), habár ezt azért nem nevezném lelkizésnek, és inkább a türelmes hallgatóság szerepét töltöttem be, mint igazán igényem lett volna a róla való társalgásra (kivéve a tanárunkkal, akinek kikértem a véleményét a helyzetről, de kiderült, h. a tanárok se tudják - nem tudták kideríteni -, mi a helyzet a csajszival. De legalább megnyugtató volt Trinével beszélni).

Ezen kívül andragógiás szakdogához olvasok mindenfélét, h. aztán interjúzhassak meg kérdőívezhessek itten. És várom a választ, h. akkor mehetek Erdélybe, és pontosan mit kell ott csinálnom.

Jeee rövid poszt. Azt ne mondjátok, h. túl rövid ;P

Felmerült bennem egy kicsit filozofikus téma a napokban. Minden emberben vannak ugye bizonyos erkölcsi-morális nézetek, függetlenül attól, hogy kinek hol húzódik a határ a saját értékrendje szerint helyes, korrekt, fair, elfogadható stb. viselkedésben, legyen az a kérdés, hogy mi számít hazugságnak, mikor és kinek, vagy kivel, mikor, hogyan szabad szexuális életet élni. Ezekről mindenkinek van egy saját véleménye, hogy számára mi az, ami még belefér.

Az érdekes az a helyzet, amikor az ember a saját elvein, mondhatni lelkiismereti korlátain lép át, és ezáltal kitolódnak a saját szubjektív határai azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes. Vagy az történik, hogy adott helyzetben, kísértésben - legyen az pozitív vonzás, azaz vágy valamire, vagy negatív nehézség, azaz könnyebb út - az ember már a döntés előtt megbeszéli magával, hogy miért tehet csak most az egyszer kivételt, vagy a cselekvés után keres magyarázatot, hogy miért is történhetett meg. És még ha nagyon meg is bánja az ember közvetlenül utána, amit tett, maga a tény, hogy megtette, lebont egy csomó indokot, ami miatt korábban, morális elvei szerint nem akarta megtenni -- hiszen az erkölcs, morál voltaképpen nem más, mint előítélet, olyan dologról alkotott vélemény, amit az ember nem próbált ki. Így attól, hogy végül kipróbál, megtesz valamit, amit korábban helytelennek, inkorrektnek stb. tartott, szükségképpen meg kell változzék a véleménye az adott dologról, hiszen számos olyan aspektusát ismeri meg, amiről addig nem tudott, és amely aspektusok egy része akár jó is lehet. Másrészt a korábban rossznak tartott, és a lelkiismeret által felnagyított, tabuként kezelt dolog is csak egy konkrét tapasztalattá válik, amiről kiderül, hogy hát bizony utána a világ  csak megy tovább, vagy ha azt gondoltam, hogy majd mennyire megbántok azzal a tettel valakit, az illető mégsem bántódik meg annyira, vagy azt hiszem, hogy én tökre rosszul fogom érezni magam, és mégsem érzem magam annyira rosszul... És amit még nagyon fontosnak tartok, az az a pszichológiai tény, hogy a legtöbb ember ösztönösen igyekszik indokokat találni arra, hogy egy megtörtént döntése miért volt jó - tehát ha megtettem a morálisan helytelennek tartott dolgot, pusztán annak felismerése, hogy volt olyan helyzet, amikor volt rá valamiféle okom, hogy mégis megtegyem (még ha meg is bánom), csökkenti a morális tabu erejét. Ha pedig nem volt nagyon erős a lelkiismereti tabu, hanem inkább kulturális-szociális hagyományként alakult ki bennem, és arra csodálkozom rá, hogy adott cselekedet egyáltalán semmi konkrét negatívummal nem jár, akkor pláne gyorsan változnak az ember elvei.

Ráadásul sokszor az ember nem olyan élesen szegi meg a saját elveit, hogy rögtön a tett után reflektálnia kelljen rá, és megküzdenie a saját lelkiismeretével, hanem ez félig tudat alatt zajlik, és csak egy idő után tűnik fel, hogy hmm, már nem úgy gondolkozom, mint régebben.

Amire  ki akadok lyukadni ezzel az egésszel, az az, hogy ha megtesz az ember bizonyos dolgokat, amik a saját értékrendje szerint nem teljesen helyesek, vagy egyenesen rosszak, és ráérez az ízére, hogy jaj, hát ez nem is olyan rossz érzés, mint hittem, akkor egyre könnyebben teszi meg a következő lépést. És igen, egyrészt az erkölcs és morál csupán pszichológiai képződmények, és úgyis mindenkinél máshogy van, pl. valaki egyáltalán nem szexel házasság előtt, valaki párkapcsolaton kívül is, van, aki soha nem hazudik, van, aki szerint időnként az embernek hazudnia kell, saját vagy mások érdekében... másrészt viszont az ember saját lelki egészsége szempontjából vajon jó-e, ha nagyon eltávolodik a saját korábbi nézeteitől? És nem esik-e bele könnyen abba a hibába, hogy _nem érzékeli_ már a tettei súlyát, mivel hozzászokott, h. pszichológiailag automatikusan helyretegye a hibáit, elfogadja magát, ahogy van (ami nem jelenti, h. ez nem járna valamennyi lelkiismereti küzdelemmel)? Ha megtettem valamit, amit korábban sose gondoltam volna magamról, és arra jutottam, hogy tényleg _semmi_ rossz nem jár vele (mert arra figyeltem, hogy mást ne bántsak vele), akkor igazam van-e, amikor a következő lépésről is azt gondolom, hogy nyugodtan megtehetem, legalább egyszer, kipróbálásképp? És amellett, hogy az ember ígyis-úgyis folyamatosan változik szemléletében, értékrendjében, ha egyenesen halad tovább egy ilyen lejtőn (ahol a lejtő a haladás könnyűségét, nem feltétlenül negatív voltát jelöli), akkor nem változik-e túlságosan sokat és gyorsan, és nem veszít-e valamit önmagából? Tudja-e reálisan értékelni, hogy amit megkap jó dolgok, valóban megérnek-e ennyit?

Kaptok ismét levélrészletet (ismét Cuének írtam), mivel kedvem-időm nincs most ide írni külön, de mégse maradjatok hírek nélkül.

"Ma tök jó nap volt, egész nap main subjectek mindenkinek, úh. tök sok mindent csináltunk - egy csapatépítő-vezetőszerepkipróbálós játéktól kezdve a vezetői stílusok elméleti kitárgyalásán át szituációs játékig és saját tapasztalatok elemzéséig mindenfélét, és csak aztán tértünk át a projektek követésére.

Tartozom még az anglilai beszámoló végével.

Először is kihagytam néhány említésre méltó apróságot az előző posztból: egyrészt nem írtam a pocklingtoni nappaliról, ahol rendes fatüzelésű kályha szolgáltatja a meleget (nem olyan, mint Kalocsán volt, hanem csak egy pici, amit simán elölről tüzelsz, nem egy külön helyiségből hátulról). Első éjjel ott aludtunk, így este kellemes meleg, reggel viszont igen hűvös volt, míg második éjjel Sofie szobájában kaptunk helyet, itt pedig a melegvizes tömlő csodáját próbálhattuk ki, csak hogy Meta ne csak a nevek és a bingózás, hanem emiatt is angol könyvélményeihez hasonlíthassa a helyzetet. :)
A másik, amit még említeni akartam, hogy a Peak-kiránduláson spontán elszavaltuk az  összes (bár határozottan nem sok) verset, amit mindketten tudtunk (biztos élvezték a buszon :D), aztán a dalokra váltottunk, itt már több volt a közös ismeret. :) Volt azért egy fílingje.
Na remélem más nem volt, amit kihagytam :)

Ott hagytam el a múltkor a történet fonalát, hogy szombaton felzötyögtem Londonba, majd onnan egyenesen mentem ki Bracknellbe Anához. A több napi laza és kissé csóró diákélet után kicsit olyan volt, mintha a Paradicsomba kerültem volna, már ami az evés-ivás jólétet illeti :D Ana igazán "pótanyaként" látott vendégül, de ezt persze csak a vendégszeretetre értem, nem a beszélgetések témájára. :) Teáztunk és ebédeltünk (angolosan szendvicset), aztán elmentünk sétálni, megittunk egy-egy (pirosgyümölcsös) cidert a helyi kultúrház teraszán, aztán visszamentünk, ettünk megint (rakottkrumplit, amit anyukája előző nap csinált, mikor ott volt)... közben persze beszélgettünk sokat, Ana mesélt a munkájáról, Camino-terveiről, angliai helyzetről és problémákról, én meséltem Dániáról, nomeg kibeszéltük az emtétét, ahogy azt kell... jó volt. :)
Másnap a 12 órás buszt céloztam be (az olcsóbb volt, mint a korábbiak), úgyhogy kényelmesen keltünk, reggeliztünk, készülődtünk. Londonban Tió kijött elém a Victoriára, és kimetróztunk hozzájuk (úgy gondoltam, fél nap alatt úgyse látnék igazán többet Londonból, mint amit már 5 éve láttam, úh. éljünk inkább társasági életet). Itt is terülj-terülj-asztalkám fogadott, magyar húsvéti sonkával, házi kaláccsal, és Celebrom-féle pálinkával :) itt jegyezném meg, h. néha mind Metánál, mind Anánál, mind Tiónál el kellett gondolkoznom egy pillanatra, h. nem, nem Magyarországon vagyok, annak ellenére h. magyarul beszélgetek egy magyar barátommal a lakásán. :) Tióéknál ez azért kevésbé fordult elő, mivel a barátja, Roman is ott volt többnyire, ezért angolul folyt a szó.
Miután Tió egyik lakótársának hála sikerült kinyomtatni a boarding passomat másnapra (ugye a Ryanairnél kötelező volt az online check-in, de mielőtt elindultam Dániából, még nem lehetett, aztán meg felmerült a "találj húsvét vasárnap vagy hétfőn egy netcafét vagy hasonlót ami nyitva van és tudsz benne nyomtatni"-játék képe, de erre szerencsére nem került sor, hála az említett lakótársnak).
Elmentünk ismét sétálni (mindhárman), közben vettünk egy Oyster-cardot, hogy majd hajnalban én azzal megyek a reptéri buszhoz, és itthonról meg visszaküldöm postán, mert még mindig olcsóbb, mint a sima jegyek, nekik meg jól jön egy kölcsönadható Oyster. (Hozzájuk menet Roman kártyáját kaptam kölcsön.) Közel laknak a Temzéhez, csak egy kicsit kintebbi szakaszon, de azért hangulatos a partján sétálni - vagyis biztos még inkább az, ha nem szeles-borús, sőt néha szemerkélő esős az idő. :P Végül egy pubban kötöttünk ki (holott a kései ebédhez már lecsúszott némi pálinka korábban), és söröztünk-cidereztünk. Aztán hazaérve Tióékhoz nekiláttunk a vacsikészítésnek: épp aznap kaptak friss zöldségeket, úh. Tió ezekből szeretett volna valamit kreatívkodni. Végül egy nagyon finom mix-krémleves, egy töltött cukkini vagy miacsoda és szalámival-hagymával összekevert félig főtt-félig pirított krumpli született, mind nagyon finom volt. :)

Eddigre már nem volt korán, úh. kis beszélgetés után elmentünk aludni, lévén én kettőkor terveztem kelni, hogy az átszállásos éjszakaival biztosan odaérjek a Victoriára a reptér-buszhoz, ami 4-kor ment. (Azaz nem az utolsó lehetséges járatot néztük ki, hanem eggyel korábbit, de félóránként jár.) Ez jó terv is volt, mert az átszállásnál bénáztam kicsit, így olyan 20 perccel 4 előtt értem a buszpályaudvarra (ugye a későbbi busszal ez már késő lett volna). Úgyhogy már csak 1,5 óra zötykölődés várt a Stanstedig. Itt megettem a Tió által csomagolt reggelit, megittam a teát, becsekkoltam, aztán röpültem haza. A helyi idő szerint 7:25-ös járat ellenére az óraátállítás és az Aarhus központjától 40 km-re lévő reptér miatt csak du. 1 után kicsivel értem vissza a suliba (és akkor már ugye 11 órája ébren voltam, némi repcsis félkómától eltekintve).
De ha már repülésről van szó, azt szeretném megemlíteni, h. ez volt a 10. repülésem :) (London oda-vissza 2007, Dublin oda-vissza 2010, Bp-Koppenhága augusztus, Bp-Koppenhága november (előtte haza ugye Berlinből mentem vonattal), Cph-Bécs(-busszal Bp.) december, Bp-Cph január, Memmingen-Manchester, Stansted-Aarhus. Az utóbbi kettő volt a két olyan, amelynek se kiindulópontja, se célja nem Magyarország volt (Bécset nem számolom, hiszen ott 3 órán belül Bp-n voltam). És a Mem-Man volt, ami egyik sem főváros (well, hát a Stanstedet is csak hívják London egyik repterének :P). A memmingeni reptér amúgy nagyon cuki, összesen 7 azaz hét darab kapuval, és az egész reptér-épület kisebb, mint egy nagyobbfajta pláza. :)

Itt is megosztom, hogy találtam ezt a videót az introvertált személyiségtípus értékeiről, és arról, hogy a mai világban mennyi helyen nehezedik ránk nyomás, hogy a mi igényeink "hátráltatóak" vagy "rosszak" lennének a társadalom vagy az adott közeg számára. Nagyon jó dolog a szocializálódás, meg a csapatmunka, meg miegyéb, és nyilván az introvertáltaknak is szüksége van ezekre a közös munka és jobb eredmény szempontjából. De. De úgy tűnik, a mai világ kicsit átesik a ló túloldalára, amikor már rosszul kell éreznünk magunkat, és helytelenítéssel találkozunk, hogy "kivonjuk magunkat a közösségből", vagy "nem érdekelnek minket más emberek", ha időnként elvonulunk egyedül lenni, vagy szívesebben tesszük egyedül a dolgunkat, mint csoportfeladatként.
Érdemes megnézni a kommenteket is a videónál, némelyik nem hajlandó érteni, what's the point - végülis abban igazuk van, h. nem muszáj elnevezni introvertált és extrovertált típusnak az embereket, hiszen úgyis csak "inkább ez" vagy "inkább az" létezik (ezt a nő is mondja a videóban), DE a lényeg az, hogy igenis vannak, vagyunk olyan emberek, akik - ahogy egy másik komment rámutat - a más emberekkel való interakciót energia-leszívónak éljük meg, ami után szükségünk van regenerálódásra. Nem arról van szó, hogy nem tudunk vagy nem akarunk szocializálódni, sőt, hanem arról, hogy míg ez másoknak feltöltő jellegű dolog, nekünk néha szükség van utána a befordulásra - legyen az egy magányos séta, egy könyv olvasása, vagy akár a látszólag szociális szituációban (pl. kávéházban ülve) befelé fordulás.

Ez azért is érdekes, mert a eurotripen beszélgettünk Adrickel többek közt a csoportmunka ill. multimédiás oktatás vs. egyéni ill. könyvből tanulás ellentéteiről, és ott próbáltam megfogalmazni, hogy én pl. SZERETEK akár sima frontális előadásból, akár vastag, apróbetűs könyv olvasásával tanulni, míg herótot kapok bizonyos fajta csoportmunkáktól, és szerintem átesünk a ló túloldalára, amikor szinte MINDEN csoportmunka és csilivili audiovizuális oktatás. Egyrészt akiknek tényleg a vizuális, mozgásos, blabla tanulási képességei a jobbak, azoknak is meg kellene tanulniuk a hagyományos tanulás formáit is, mert ha nem tudnak egy hosszú, elsőre viszonylag unalmas könyvet elolvasni, és megtalálni benne a fontosat és érdekeset, akkor a világban évszázadok, évezredek alatt felhalmozott tudás tekintélyes hányadától esnek el, mivel szerintem se pénz, se energia nincs arra, hogy az összes tudást pl. színes illusztrációs kiadásokba ültessük át, vagy pláne videókba - ami sztem a műfaj különbözősége miatt sem tudja elmondani ugyanazt, mint egy könyv, ahogy egy videót sem tudnék csak szavakkal leírni, Adric szerint viszont igenis lehetne csak videókkal átadni ugyanazt a tudást. (Belátom a pörgősebb média szükségességét az oktatásban is, hiszen a mai világban fel van gyorsulva az agyunk is, de inkább egymást kiegészítőnek tartom a különböző műfajokat.) Node, amire ki akarok lyukadni, az az, hogy amikor ezt a problémámat próbáltam megfogalmazni, akkor tanulási stílusokban és intelligenciatípusokban gondolkodtam, és most a videó kapcsán jöttem rá, hogy alighanem az introvertált igények jobb magyarázatot adnak arra (amellett, h. nyilván összefüggnek a többivel), hogy néha miért nem érzem jól magam, amikor csoportmunkát, közös aktivitást igényelnek tőlem az egyedül elmélyedős, magam módján feldolgozós tanulási módszerek helyett. Ez egyrészt megmagyarázza azt, hogy a jó csoportmunkában szívesen veszek részt - nyilván, amikor még nem telítődtem túl vagy fáradtam el a szociális impulzusokkal/-ban, illetve akkor, amikor nem a pusztán szociális funkciót látom a közös feladatban, azaz nem érzem úgy, h. egyedül nekem gyorsabban menne, de mások kedvéért együtt kell dolgoznom velük (mint anno angolórán rendszeresen). Másrészt elvezet oda, hogy nem a közoktatásban belémszocializált passzív magatartás miatt nem szeretem, ha váratlanul aktivitást várnak tőlem pl. egy előadásnak, tehát részemről csendben hallgatásnak-jegyzetelésnek várt szituációban, hanem valószínűleg az ilyenkor megjelenő szociális aspektus ("fordulj a melletted ülőhöz és beszéld meg vele" stb.) az, ami váratlanul éri és leterheli az introvertált énemet. Ezt eddig nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért jön a zsigeri "jajne" sokszor (nem mindig) ilyen helyzetben, amikor pedig általában véve hasznosnak tartom, ha aktívan gondolkodni vagy cselekedni kell tanulás közben (habár számomra a jegyzetelés is már aktív reakció a hallottakra). A tanulság, hogy meg kell találnom az olyan aktivizáló tevékenységeket, amelyek nem feltétlenül járnak szociális interakcióval olyankor, amikor arra éppen nem lenne igényem (pl. számítógépes programok, jegyzetek, összefoglalók stb. amiket egyedül is létre tud hozni az ember) - ezt részben csinálom is, míg viszont ha az előadó utasít interakcióval járó aktivitásra, azt nem olyan könnyű kikerülni, illetve lehet, de megint rád lesz sütve, hogy introvertáltnak lenni rossz. :P

A videó mellett amúgy ajánlanak egy vitát "jobb vezetők-e az introvertáltak" témában, aminél én nem találtam olyan érdekesnek a kommenteket, de maga a téma szerintem fontos: pl. számomra eddig az introvertált vonásaimnak ellentmondó volt, hogy szeretek és tudok vezető lenni, hát jó hír, hogy nem az. Ennek örömére egyébként megpróbáltam újra kitölteni a Bogi által nagyra tartott Jung-Myers-Briggs tesztet, gondolván, hogy amúgy is elég dolog tudatosult vagy épp változott bennem az utóbbi időben, de még mindig nem tudtam úgy kitölteni, hogy akár a különböző kérdésszámú tesztek ugyanazt hozzák ki, akár saját magam igazán jellemzőnek tartsam az eredményt. De talán egy picit közelebb kerültem, mint a múltkor. Arra jutottam, hogy az a fő problémám, hogy gyakorlatilag mindig T-nek hoz ki (ISTJ és INTP volt az a két teszteredmény, ami még nagyjából igaz is), persze okkal, de végignéztem a T-s leírásokat, és kb. mindnél azt írja, hogy rossz az empátiája, nem képes ráhangolódni mások érzelmeire stb. Ami viszont így generalice nem igaz rám, igen, hátrányom, hogy egy megbeszélésen vagy hasonló szituációban nehezen érzékelem az emberek hangulatát, nonverbális kommunikációját, attitűdjét stb., DE barátságban, párkapcsolatban eléggé fontos nekem, hogy figyeljek és megértsem a másik érzelmeit is, amellett hogy aki szeret velem lelkizni, általában azt szereti, hogy rá tudok mutatni kicsit kívülről nézve fontos aspektusokra - de attól még el kell előbb jutnom oda, hogy mit érez ő, és ugye néha nem adható tanács, csak együttérzés.
Na így persze megnéztem pár F-est is, ott meg viszont már a világot is érzelmeken keresztül érzékeli az illető, ami valóban nem igaz rám. De egyébként érzékelésben-döntésben sem 100% a racionalitás, a saját hangulataim, érzelmeim vezethetnek utolsó pillanatban megváltoztatott döntésekhez, általában apróbb dolgokban, amikről más ritkán tud. :P
Ami egyébként NEM jött ki tesztben, de elég igaznak tartottam még magamra, az az INTJ. Az előző kettőből valahol következik ez, hogy se teljesen ISTJ, se teljesen INTP, akkor nagyjából az INTJ is igaz kell legyen - szóval valahol e három között, de azért a T-F vonalon közelebb az F-hez, mint általában a leírások sugallják. Az INTJ-ből egyébként leginkább a fantázia-realitás összeegyeztetést tartom találónak, jellemző rám, hogy az emberekkel való kapcsolatomat tovább élem a saját fejemben, elmerengek egy-egy beszélgetésen, lehetséges további beszélgetéseket, szituációkat játszom le - nem elrugaszkodva a valóságtól, de elmélyítve azt, ami valóban megtörtént. Ami nekem jó, mert kevés élményt is mélyen meg tudok élni, és nem is az a baj, h. a realitást picit torzítja, hanem az, hogy nincs elég motivációm több valós történés kedvéért cselekedni is.

Azt hiszem, ez bőven elég eszmefuttatás volt mostanra nektek, és vacsiznom is kell menni. :D

Akkor mostan pozőr módon a Bracknell-London buszon ülve fogok kicsit blogolni. :) (Münchenről majd később, most Angliáról kicsit.)

Azt hiszem, jó döntés volt ez az utazás, elvégre a legutóbbi téli szünethez hasonlóan alighanem ez az utolsó olyan tavaszi szünetem, amikor semmilyen kötelességem (tanulás/munka) nincsen, így ki tudom használni az időt. (Feltételezve, hogy nem leszek munkanélküli.)

Anglia pedig még mindig remek hely! Szeretem benne, hogy rögtön apró jellegzetességekkel átérzi az ember, hogy új országban, mégpedig éppen Angliában van: a már a repülőből, aztán a reptérről Manchester központjába vivő buszról látott zöld mezők és legelésző birkák, a "rossz" oldali közlekedés, az emeletes buszok, és hogy azt hiszed, hogy tudsz angolul, mégsem érted meg a helyieket. :) Aztán Metától hamarosan azt is megtudtam, hogy "thanks" helyet "cheers"-t szokás mondani, és egy eladó úgy kérdezi meg, h. segíthet-e, h. "You allright, luv?", ne lepődjek meg. :)

A couchsurfing pedig azért jó, mert egész más szemszögből láthatod a dolgokat, mintha hostelekben turistáskodnál. Mindhárom helyen nagyon jófej hostjaink voltak, a maguk elég különböző módján :)

Manchesterben Jamie és francia Erasmusos lakótársa, akinek nem tudom, hogy írják a nevét, a tipikus rumlis-koszos fiúalbérletet és nagyvárosi egyetemista életmódot képviselték. De külön szobánk volt, és vettek a kedvünkért még egy rend ágyneműt, csak az áthúzást hagyták ránk. :D A tévében HP-nézés közben (egyébként szvsz Jamie is kicsit úgy néz ki, mint Ron :)) borral kínáltak, aztán elmentünk a hétvégi manchesteri couchsurf-invázió egyik utolsó rendezvényére, és bár a pub-kvízt lekéstük, zárásig beszélgettünk Jamie-ékkel és két másik barátjukkal. (Ők söröztek, minket meg meghívtak egy-egy ciderre.) Hazatérve pedig a nagykönyvben megírt egyetemista világmegváltó beszélgetésbe keveredtünk bele, Jamie az ablakban ülve, kezében egy pohár borral mesélt a fizika és filozófia kapcsolatát feltáró kutatási terveiről (ez a két szakja), ill. Metával karöltve próbálták elmagyarázni a másik srácnak (akivel a pubban találkoztunk, a francia és a másik barát ugyanis előrement utóbbihoz, hogy ők még isznak, csak így hajnali 1-2 körül mi már aludni terveztünk inkább), hogy mire jó a filozófia. :)

A leedsi hostunk egy svéd lány (és mexikói párja) volt, egy irodaháznak kinéző épület modern lakásában. Az első surföseik voltunk, így Sofia nagyon kedvesen igyekezett mindent megtenni értünk: térképen bejelölgette a látnivalókat és az odajutás módját, vacsira mexikói levessel, reggelire tortillával kínált, és az egyetemre menet megmutogatta nekünk a központot, ill. hazajött a könyvtárból 4-re, hogy felvehessük akkor a cuccainkat, és ne kelljen előtte egész nap cipelnünk. Este pedig hosszasan beszélgettünk nyelvtanulásról, tanításról, különböző kultúrákról, mivel angol-spanyol szakos tanárnak készül -- ismét az igazi "lelkes egyetemista" beszélgetés a szeretett tanulmányokról. :) (Erre ugye a hoejskoléban ritkán, azaz kevesekkel van lehetőség...)

Yorkban magában nem találtunk hostot, de az open requestünkre (ami nagyon jó találmány, a másik kettő is arra írt) kaptunk egy ajánlatot Pockligtonba, ami kb. 20 mérföld Yorktól, 30-40 perc busszal. Sofie a yorki buszállomáson várt minket, egy Tom nevű barátjával együtt, és megszervezte, h. egy barátnője, Naomi kivigyen mindannyiunkat kocsival Pocklingtonba. A kissé meglepő csak az volt, h. Sofie kerekesszékben várt minket, de hamar kiderült, hogy tud járni, csak lassan, de lakásban szinte alig látszik, hogy furcsán lép - a csípőforgójával van valami probléma. De már aznap este, ötösben úgy éreztük, mintha régóta ismernénk őket, és a két nap végére Sofie tényleg olyan lett, mint egy régi barát. Iszonyú jófej, életvidám csajszi, orvosnak tanul, utazgat, időnként tengwarral levelezik a barátnőjével, és általában véve úgy éli életét, mintha nem is lenne beteg, nagyon pozitív példa. :) Anyukája is aranyos volt, szerda este, mikor hallotta, h. nem pontosan tudjuk (legalábbis Meta), mi az a bingó, elvitt minket a helyi klubba, ahol a szerda a bingóest, úh. igazzy angolosan (bár kissé öregesen :P) meghívásra bingóztunk, és még nyertem is 3 fontot. :) Reggelivel, vacsival itt is elláttak bennünket, és csütörtök délelőtt (mivel akkor Yorkban a királynő érkezése miatt káosz lett volna) Sofieval elsétáltunk a Pocklington közelében, zöld mezők közepében fekvő helyi buddhista központba, azaz őt az út nagy részében azért toltuk, mivel lassú és fárasztó lett volna neki az amúgy kb. 40 perces séta, de az emelkedőkön kiszállt és sétált, h. nekünk se legyen túl nehéz, ill. az épületben és a parkjában is jött a maga lábán. A hely meg Meliannak nagyon tetszene, bentlakós meditációs központ a természet lágy ölén, kis tóval meg mindennel. :)

A remek hostjaink mellett persze maguk a látogatott városok is érdekesek voltak, bár az időjárás borús volt most szinte végig, de legalább csak szerda reggel esett Yorkban (másnap du. viszont egy kis napsütést is kaptunk). Hétfőn Manchesterben sétáltunk kicsit a központban, megnéztük a John Rynald Könyvtárat, ami nagyon látogatóbarát (lehet fotózni, van érdekes kiállítás, és tükrökkel nézegetheted a mennyezet faragásait - a sztoriját Meta már leírta, nézzétek meg ott :)), aztán a Tudomány és Ipar Múzeumába mentünk, Jamie javaslatára - és valóban egy nagyon gazdag, jól felépített múzeum. Van tudománytörténeti kiállítás, kiemelve, h. a világhírű tudósok és feltalálók közül ki mindenki élt és dolgozott Manchesterben, meg mindenféle tematikus kiállítások, mint textilipar, gőzenergia, elektromosság, repülőipar... eredetileg terveztünk volna kinézni a ManUni pályához, ha már ott vagyunk, de a múzeum túl érdekes volt, hogy otthagyjam - Meta viszont elindult még egy kicsit sétálni már előttem. Aztán visszatértünk a cuccainkért és elköszönni, majd elbuszoztunk Leedsbe.

Leeds ugye Tolkien miatt volt célpont, meg akartuk keresni, hol lakott, amikor - Oxford előtt - ott volt professzor kb. 5 éven át. Az internet 3 főbb ilyen épületről tájékoztatott, amiből egyet már lebontottak (most egyetemi épület van a helyén), úh. a maradék kettőt vettük célba, amihez persze buszozni kellett. Fotózkodtunk (ld. FB, amit Meta linkelt a falamra :)), aztán visszamentünk a központba sétálni. Leeds nem egy turistaközpont, úh. köbö az utcákat összekötő árkádok a leghangulatosabb elemei, ill. a szállásunkkal pont szemben lévő Royal Arrmories múzeum volt még érdekes, a fegyverek mellett a béke fontosságáról szóló kiállítóssal (és szintén modern, viszonylag interaktív felépítéssel), így itt töltöttük az utolsó kb. 1,5 órát. Aztán 17:15-kor már indult is a buszunk Yorkba.

York egyértelműen a legszebb és legjobb turistacélpont a három közül. A történelmi városfal, a hangulatosan kanyargó utcák, a központban lévő Minster, aminek nem tudom, mi lehet a neve magyarul, de egy katedrális-szerű templom, a kastély, amibe nem mentünk be mert drága volt, és rengeteg antikvárium és charity shop, amelyekbe a hideg miatt rendszeresen betértünk melegedni... reggel ugyanis esett, nekem meg a Vasúti Múzeumba sétálás fél órája alatt kicsit beázott már a cipőm (azt hittem, legalább 2-3 órát kibír, és nem vettem fel a gumicsizmát, mondván h. egész napos gyaloglástól abban megfájdul a lábam), így nem is mentem vissza az ingyenes guided tourra Metával, hanem maradtam további vonatokat nézni (a Roxfort Expresszel azért még közösen fotózkodtunk), és megvártam, amíg eláll az eső. A további kb. 6 órányi mászkálásban így is fázott a lábam, de nekem legalább volt kabátom, Metával ellentétben, aki nem cipelte magával Sheffieldből a télikabátját. Szerencsésen megtaláltuk egymást egy könyvesboltból kijövet (az sms-t, amit Meta küldött előtte, azóta se kaptam meg...), és együtt mászkáltunk tovább. Feldobta a sétát, h. találtam az utazási irodában egy kis szórólapot térképpel, h. macskákra lehet vadászni - egészen pontosan macskaszobrokra, amelyekből mintegy 20 különböző épületeken van elszórva a városban, és a szórólap leírja, melyik utcán kb. merre keressük őket. A másnap délutánnal együtt kb. 3 híján (amelyek kiestek kicsit a központból) mindet levadásztuk. :) A charity shopokba mászkálás is eredményes volt, Meta egy könyvvel, én egy vékony farmerszerű nadrággal és egy kék blúzzal lettem gazdagabb, potom pénzért (3,75 ill. 3 font, még otthoni árakon is megéri), ráadásul mindkettőre szükségem van (lesz, jobb időben :P). Késő délután pedig egy esti ének szertartás keretében jutottunk be a Minsterbe, mivel a királynő oda készült csütörtökön, így a security napközben már lezárta az épületet az előkészületek miatt. Szépen énekeltek, de a kórus néhány ifjabb tagja látványosan unatkozott, ásított, az orrát piszkálta v. a fejét forgatta, mi meg pont szemben ültünk, és próbáltunk nem hangosan röhögni a dolgon. :D Aztán sajna pont lekéstük a buszunkat (nem tudtuk, mikor jár, és kiderült, h. este már egyóránként), úh. várhattunk az állomáson.
Másnap délelőtt ugye buddhista centert néztünk, aztán 3 körül jöttünk be a városba, Sofienak ment a vonata, én meg leraktam a nagytáskám a csomagmegőrzőbe, h. az este 3/4 9-es vonatunkig még tudjunk mászkálni. Ezúttal sütött a nap, körbesétáltunk a városfalon, ücsörögtünk padokon (mert nekem a kistáskám, Metának az egész 4napi cucca nála volt, úh. azért volt cipelnivalónk), beszélgettünk, levadásztuk a maradék macskákat, csináltunk napsütésben is fotókat, ilyesmi. Este Sheffieldben még egy kb. 50 perces gyaloglás várt minket az állomástól Metához, összes cuccal, dombnak fölfelé. :P De túléltük! :)

Másnap lusták voltunk, lassan keltünk, kényelmesen reggeliztünk, aztán Sheffieldben indultunk sétálni - a botanikuskertbe mentünk, aztán néhány parkot szeltünk át, jó messzire keveredve, aztán visszakacskaringózva. Este palacsintát sütöttünk (volt hozzá kakaó, lekvár, fahéj ill. banán és nutella), Trónokharcát néztünk, neteztünk, a másnapi kirándulást terveztük, és nem mentünk el a pubba, ahova Meta erasmusos ismerősei hívták őt társasozni.
Szombaton pedig Peak District! Sok válogatás után végül ezt néztük ki: klikk, úh. reggel még be kellett térnünk egy 0-24-ben nyitva tartó egyetemi épületbe kinyomtatni a leírást és térképvázlatot, aztán elkapni egy buszt hn11-kor, ami Castletonba vitt. Szerencsére nem esett, ill. csak kicsit volt borús, úh. egész szép idő volt a túrához. Viszont sajna néhol maradék hó és latyak a dombokon, és a cipőm amellett, h. könnyen beázik, még csúszik is, mint a veszettfene - szerencsére Meta a bakancsában a tócsákon is könnyen átgázolt, úh. tudott segíteni, így csak kétszer csúsztam el (egyszer megtartottam magam, egyszer fenékre ültem kicsit :P). (Volt ám viszonylag vízálló sportcipőm, mikor kimentem Dániába, de még novemberben elszakadt.) Láttunk sok zöld és csíkokban havas dombtetőt, birkákat és kisbárányokat, csúcsokat és völgyeket. Összességében nagyon szép túra volt :) Este aztán még egy rész Trónokharca, meg netezés, pakolás, alvás. Hn6-kor keltem, h. lesétáljak a 7:30-as buszomhoz Londonba, onnan pedig Bracknellbe Anához. Amiről most nem írok, mert mindjárt ott vagyunk a Victorián, ahol Tió vár. :)

Még Münchenbe menet a buszon írtam az addigiakról word fájlba, íme:

Az első nap a hoooosszú buszozás jegyében telt. Az ebédet a kocsiban ülve (reggelinél magunknak készített szendvicsek), a vacsorát este fél 7-kor is ragyogó napsütésben fogyasztottuk, a háttérben az út menti parkolóból látszó német dombokkal (fogalmam sincs, merre járhattunk, de szép volt). Késő este érkeztünk Strasbourgba, de végül a fáradtság ellenére a legtöbben rászántuk magunkat, hogy elmenjünk sétálni a városba, úgy este 11 – hajnali fél 1 között. Strasbourg nagyon hangulatos város, a viszonylag szűk utcákkal, régi emeletes épületekkel (képzeljétek magatok elé a jobb állapotú körúti bérházakat, meg azoknál kicsit szebbeket, nagyobb tömegben), a szerte kanyargó folyóval. És van egy környék a katedrális körül, ahol mindent Rohannak hívnak (van ilyen nevű palota, hotel, étterem, utca :D).

Másnap elég zsúfolt programnak néztünk elébe: délelőtt az Európa Tanács Ifjúsági Centerébe látogattunk (amiből Budapesten van még egy, tudtátok? én csak az útra készülve tudtam meg), délután city tour, este night game (mikor odaérek, kifejtem, mik ezek). Szóval a Center egyik oktatási tanácsadója várt minket (el is határoztam, hogy ha nagy leszek, én is itt és ezt fogom dolgozni :)), és készült egy 1,5 órás prezentációval-foglalkozással – csakhogy kiderült, hogy őt is akkor értesítették, hogy 10:30-kor egy meetingen kell megjelennie. Végül késve ment oda (háromnegyed után), de persze így se fért bele minden még a prezentációból sem, nemhogy az interaktív rész. Ez sajnos így alakult, de cserébe egy másik hölgy körbevezetett minket az épületben. A legfontosabb, amit kiemelnék a megtudottakból, hogy ez a centrum a politikai jellegű munka mellett – egy, az országok kormánydelegáltjaiból és különböző ifjúsági NGO-k képviselőiből álló bizottság dolgozik az ifjúságot érintő ügyeken az Európa Tanács szervezeteként – nemcsak koordinációs-támogató lehetőséget kínál nagy szervezetek és azok vezetése számára, hanem effektíve egy tréningközpont, amelynek programjaira gyakorlatilag bárki jelentkezhet, aki ifjúsági szervezetben dolgozik. (A honlapot kell nézni, ha valakit érdekel a lehetőség – arra még nekem sem volt időm.)

Mivel a Center az Európai Parlament, az Európa Tanács Bírósága és annak főépülete közvetlen közelében van, tettünk egy sétát ezek körül – továbbra is ragyogó napsütésben. Még játszottunk is egy szamuráj-játékot az Európa Tanács épülete előtt a füvön :P (bemenni sajnos nem tudtunk, mert csak 25 főtől lehet csoportos látogatást foglalni) Ja, az ebédet már ez előtt elfogyasztottuk (ismét buszos kajából) a Center kertjében.

Visszatértünk a kisbuszokkal a központba (a tavalyról ismert, a suli saját zöld kisbuszával, és egy másik, bérelt feketével közlekedünk, lévén összesen 17-en a két tanárral), majd kezdődött a CityTour. A felkészülési időben 3 csapatra oszlottunk (piros, kék és sárga), és minden 5 fős csapat különböző tevékenységekkel készült az útra. A strasbourgi CityTourt a piros (Marko, Sofie, Michi, Katya, Erika alkotta) csapat tervezte, végigvittek minket egy viszonylag hosszú, látnivalókban gazdag útvonalon, és bizonyos pontokon megálltak és egy-egy taguk beszélt az adott nevezetességről. Kicsit kihívás volt nekik a feladat, de összességében jól sikerült. Strasbourg legnagyobb nevezetessége persze a katedrális, amelyett a Notre Dame-ról mintáztak, elég impresszív, díszítésben már-már túl gazdag, hatalmas, de karcsú épület. Bemenni is ingyenesen lehetett, és bent a szokásos szép templombelső mellett egy asztronomiai óra is található, amit szintén érdekes volt látni. A másik, amit kiemelnék, a Petit de France nevű városrész, amelyet tulajdonképpen a francia betegségnek is nevezett szifiliszről hívnak így, ugyanis az ebben a betegségben szenvedőket szeparálták egy időben ebbe a városrészbe. :) De nem ezért szép, hanem azért, mert megtartották a régi halász- és kézművesházakat, illetve az utcák atmoszféráját, úgyhogy most egy pezsgő, de hangulatos turista-övezet, sok vendéglátóipari egységgel, bolttal stb. Itt már a túra végeztével, egyedül vagy kis csoportokban sétálva volt időnk körülnézni, ami jó volt, mert Zsuzsival szerettünk volna lassabban menni és sokat fotózni. :P (Itt jegyzem meg, h. magamhoz képest meglepően sok kedvem van fotózni – ha mások sokat fotóznak, általában nincs ennyi :))

Visszatértünk a hostelhez, ahol a főzést vállaló csapat már kipakolta az őszről ismert mini outdoor főzőalkalmatosságot az útpadkára, és a suliból hozott, előkészített kaját megfőzte-felmelegítette nekünk. Szóval az utcán kempingelve vacsiztunk, furcsálló és elismerő pillantásokat kiváltva a járókelőkből – de egész sok ember kifejezetten kedves volt, jó étvágyat kívánt vagy ilyesmi. Majd következett a mosogatás, amit négyen vállaltunk, de kissé kihívást jelentett, hogy nem volt elég nagy edény a melegvíz számára, így a pici főzőedényben tárolt melegvízzel kellett valahogy lesikálni az összes tányért és egyebet. Ez legalább háromnegyed órába telt, a padkán ülve félig kicsavarodva, h. kézre essen, de a végén két momentumért is megérte: az egyik nagyon pozitív, a másik nagyon fura. :) Történt ugyanis, hogy az egyik ablakból úgy 10 m-re tőlünk egy zsidósapkás ember kezdett hívogatóan integetni, Michael látta meg, de mondta, h. egyrészt tiszta kosz a keze, másrészt nem udvarias így hívni. Két perccel később megjelent az ember az utcán, a kezében egy üved cider-szerű borral, hogy ő azt nekünk adja ajándékba, desszertként. :) Persze köszöntünk szépen, és nagyon örültünk (még nem került rá sor, h. közösen megigyuk). A másik, hogy pár perccel később kijött 3-4 kiöltözött lány a hostelből, hogy mit csináltunk mi itt az előbb, hát főztünk az utcán, miért, nincs pénzünk, de-de, csak ez egy feladat volt, just for fun, aha, de hogy ők csak nagyon rövid ideig vannak itt, és nincs-e füvünk. :D Mimeg, hogy dehogy van, aztán továbbmentek, mi meg néztünk, hogy WTF?! :P

Az egyetlen hátrány volt, h. csak pár perccel a nightgamere való indulás előtt végeztünk, és Marci és én is a mosogatók közt voltunk, holott a mi csapatunk (sárga, Marci-Zsuzsi-Nabila-Uliana-én) tervezte ezt az activityt. Egész pontosan Marci és Uliana elsősorban, mivel a kevés felkészülési idő miatt elosztottuk a három feladatot (én EuroClass prezentációt terveztem Münchenbe, Zsuzsi és Nabila az előzetes prezentációkhoz az Ifjúsági Centerről készült). Uliana viszont csak a katedrálishoz jött, Marci meg rosszul volt kicsit, úh. mondtam neki, h. csak mondjon el gyorsan mindent, elindítjuk mi Zsuzsival meg Nabilával a másik két csapatot, és csak jöjjön oda a végére. Így is lett, kiadtuk a borítékokat a feladatokkal (pici improvizálás nem para nekem), viszont kiderült, h. a végére tervezett sütihez az egyik töltelék-hozzávaló a buszban maradt, mivel Uliana, aki a süti-dolgot kitalálta, ugye nem volt ott a busznál. Úh. a lányok visszamentek, mi Nabilával meg elindultunk a helyszínre, ahová az utolsó feladatot terveztük (almák leevése fáról, jó magasról, h. egymás nyakába kelljen ülni). Oda is találtunk, találtunk is fát, addigra szerencsére megérkezett Marci, mert nekünk nem volt tiszta, hogy is kössük fel az almákat – és arról is dönteni kellett, h. mivel túl nehéz a feladat, inkább csak 1-1 alma legyen csapatonként, és 2 személynek kell 1-1 harapást produkálnia. Mire ezzel kész voltunk, az első csapat már ott toporgott, helyesebben – mivel Dasa is ott volt… – kiabált, hogy jönnének. Mire végeztek, végre befutottak Zsuzsiék, meg a másik csapat is, utóbbi sokkal vidámabban és nagyobb sztorikkal, hogy ment az őrült fotók készítése idegenek bevonásával, ami a feladatuk volt (bizonyos feltételekkel és sztorival) :) Végül ők is sikeresek voltak az almával, úh. megkapták a sütialapot és töltelékeket, hogy alkossanak valamit, aztán még ott meg is ettük (voltak padok szerencsére). Az egyetlen kisebb probléma volt, h. vagy fél óra sétányira voltunk a hosteltől, pedig így 10 után (8-n9-kor kezdtünk) már elég fáradtak voltunk.

Másnap reggel 9-kor búcsút mondtunk Strasbourgnak, és egy max. 4 órásnak tervezett buszozásba kezdtünk, az úton valahol egy meglepetés-helyszínnel. Erről annyit tudtunk, hogy 23 m magas, 150 m széles, azt nem árulták el, h. emberi építmény vagy sem, és azt, h. ha jól emlékszem, kb. 180 km-re van Strasbourgtól, de azt se, h. Németország vagy Svájc. Aki akar játszani, ne olvasson tovább, hanem próbálja megfejteni (guglimepszezni ér :)).

A tervezett idő azonban egyre nőtt: előbb egy nagy dugó miatt kerülővel kellett mennünk (cserébe nagyon szép német hegyeken kanyarogtunk keresztül, itt-ott még hóval, sőt működő sípályával), majd megállítottak útlevélellenőrzésre a svájci határon, majd még egyszer a rendőrség az 5 km-re lévő kisvárosban, hogy hogyan is jöttünk az országba – megmutattuk, felhívták a határőröket, h. tényleg, és mehettünk tovább.

Így végül már eleve 3-4 órája buszoztunk, mire megérkeztünk a meglepetéshez – ami a Rajna-vízesés volt, aki követte a FB-falam, annak gondolom már túl könnyű volt a fenti játék. Ez Európa legnagyobb vízesése, amit a ghánai srácok poénból Európa legkisebb vízesésének kereszteltek, mivel náluk úgymond a hátsó kertben is nagyobb van. Először egy távolabbi parkolóból láttuk, és ott is ebédeltünk (ismét a buszból, ami nem azt jelenti, hogy hol egy kerékabroncsot, hol egy kipufogót fogyasztottunk el, hanem a suliból felpakolt hideg kajákból – kenyér, halkonzerv, sajtkrém, vaj, felvágott stb. – ettünk). Aztán átbuszoztunk a másik oldalra, ahonnan a bejárat nyílt – egy szépen kiépített ösvény ill. lépcsősor vezet le (fizetős), a zuhatag közvetlen közelébe, szóval remekül lehet minden irányból fotózni, ill. fotózkodni a háttérben a vízeséssel, amit meg is tettünk :) Érdekes élmény volt, hogy fentről voltaképp nem tűnt olyan hatalmasnak, bár nagyon szép volt onnan is, nadehát jó, mi vagyunk az ember, fentről lenézünk a vízre. Viszont lemenve, és valamelyest alulról felpillantva a hihetetlen sebességgel, irgalmatlan tömegben zubogó vízre, egészen más élmény volt, olyan igazi „jahogy tényleg a természet az úr, mi meg picik vagyunk hozzá képest”-féle. A másik jó dolog az volt, h. egy helyen a rohanó víz fölé nyúlt a fa plató, így onnan lepillantva az az érzése  lehetett az embernek, mintha ő maga száguldana a platóval az ellenkező irányba, nem a víz zubogna. Ha tehetitek, ejtsétek egyszer útba a helyet :)

Innen a remélten hátra lévő egy óra utazást márcsak mintegy negyed óra késéssel teljesítettük, és érkeztünk meg Kreuzlingenbe, Silvia házába, aki egy korábbi EuroClass student. Itt újra ettünk némi hideget, mivel a tervezett főzésre nem volt idő, ugyanis hatra kellett mennünk a JUBLA nevű egyházi kötődésű ifjúsági szervezet adott heti találkozójára. A fiúknak és a lányoknak külön foglalkozás volt, és a kék csapatból két srác (Michael és Yussif) a fiúknak, míg Emily a lányoknak tervezett játékokat (mi többiek is mentünk, nemek szerint oszolva, résztvevőnek ill. megfigyelőnek). Igazából elég hasonló volt, mint a koppenhágai és lengyelországi cserkészcsapatok tavaly, szóval nem sok újat mondott Emily viszont nagyon ügyesen vezette a játékokat, és utána volt némi lehetőségünk beszélgetni az immár a két csoportból összegyűlt vezetőkkel, akik szintén érdekesek voltak.

Így elég későn kerültünk haza, és még meg kellett főzni a tésztát és darálthúst, hogy végre meleg kajához jussunk.

Másnap délelőtt viszont várt minket a csokigyár! (Közbevetés: ezt ugyanaznap este írom a buszban München felé tartva, este 10 körül van, és épp mondtam a még ébrenlevőknek, hogy örömmel jelentem, hogy elértem a mai napot a sztoriban. Mire Adric, hogy háá, akkor írhatok az álmomról (mindjárt), majd Markóval együtt elkezdték magyarázni, hogy hmm, de igazából „it’s really hard to write in Hungarian, we are not able to, we never managed”, szóval megígértem nekik, h. ezt is beleírom, h. azt mondták, bizonyára nagyon okos vagyok, h. én tudok magyarul írni :D najó, ez lehet h. nektek nem olyan vicces, de az itteni tréfálkozós atmoszférát remekül jellemzi. :)) Az álom, az annyi volt, hogy reggel hirtelen eszembe jutott pakolás közben, hogy valami olyasmit álmodtam, hogy egy lányba voltam szerelmes, mire Adric (akiről azt kell tudni, hogy egy másik férfival él boldog házasságban – Skandinávia, ugye), hogy ez fura, de ő is valami nőről álmodott. :D Megint nemtom, hogy ez csak nekünk vicces-e :)

Szóval gyors reggeli, aztán irány a csokigyár! A mintegy másfél óra alatt kb. negyedóránként bombáztak minket apró kóstolókkal, a néni kedves volt és készségesen válaszolt a kérdéseinkre is, néztünk egy kicsit agymosós videót, hogy a csoki jóóó, a csoki egészséges, a boldogság felét a csoki adja (ezt így :D), de némi szó volt benne a fair trade kakaóexportról is, ami érdekesebb volt. Aztán körbesétáltunk a gyárban (fényképezni csak a pici múzeumszobában lehetett), megnéztük a különböző gyártósorokat, ahol a Maestrani (így hívják az adott gyárat) termékek készülnek, hallottunk kicsit a dolgozókról, a mennyiségekről stb. Persze a túrát az akciós csokibolt zárta, úgyhogy sok csokival feltankolva távoztunk a tett helyszínéről.

Visszatérve Silviákhoz (nem írtam, de gondolom egyértelmű, hogy itt aludtunk, 3 szobában 5-5 ember polifoammal-hálózsákkal), ezúttal ebédre készítettünk meleg kaját (grillezett virslik és bacon, párolt zöldséggel, krumplipürével, éééés sajtfondü!), majd benézett egy erdélyi magyar volt euroclassos, aki Svájcban töltötte az önkéntes hónapját tavaly, és aztán itt maradt dolgozni, de épp jövő héten költözik majd haza. Aztán a szükséges mosogatás után összeültünk értékelni az eddigi tevékenységeket – mind a csapatok munkáját, mind az egyéb programokat. Ez elég tanulságos beszélgetés volt – nem is az értékelés része, hanem hogy az osztályban meglévő rejtett feszültségekre volt utalás, de nyíltan mégsem akart senki személyekről beszélni. Ez persze részben része az intercultural learningnek, hogy ha 17 embert 10 különböző országból egy hétre összezárunk, akkor meg kell birkózni egymás fura  dolgaival – bár igazából szerintem a legnagyobb konfliktusok inkább a személyiségek közti feszültségből adódnak, mintsem kulturális különbségekből, habár tény, hogy egyeseknek a különböző étel és a fura szállások és körülmények is elég kihívást jelentenek. Igazából két ember van, aki – nagyon különböző okból és módon – többeknek valamennyire problémát jelent a rendszeres viselkedésével, és ugye ilyenkor csak remélni tudja az ember, h. róla nem beszélnek a háta mögött. :P De azt hiszem, a beszélgetésnek összességében jó hangulata volt, és remélem, hogy mindenki elgondolkozott azon, hogyan lehetne tovább építeni a jó atmoszférát, nem az volt a benyomás, hogy már megint túl sok a pofázás. (Jó alkalom egyébként hallgatni tanulni is az ilyesmi.) Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy buszozás vagy épp city tour vagy hasonló közben számos érdekes és inspiráló beszélgetést folytattam Adrickel, illetve aki még épp a közelben volt, education, intercultural learning, groupwork, vezetés stb. témákban, nehéz őket megragadni. Részben annak kapcsán, hogy ugye EuroClassról fogok szakdogát írni, és kérdeztem, hogy tud-e könyveket intercultural learning témában – kiderült, hogy az egyik, amit használ, az Európa Tanács T-kit kiadványa, nála is van, úgyhogy már vagy 30 oldalt elolvastam belőle (csak hol elaludtam rajta, hol elfáradtam, hol elkezdtünk a közepén beszélgetni). Plusz Strasbourgban volt lehetőség az Ifjúsági Center könytárosait is megkérdezni, mit tudnak ajánlani, és kaptam néhány honlapcímet pdf-ekhez (az említett könyvhöz is), ill. Trine kapott még egy példányt az osztály számára abból a könyvből, amit ő használ legtöbbször a készüléshez (csak egyet tudott adni a könyvtáros, pedig ingyen adják őket tényleg!), de azt majd persze használhatom, míg ott vagyok, amúgy meg fent van neten. :)

Most meg tökéletesen időzítettem a beszámoló befejezését, mivel perceken belül elérjük a müncheni hostelt, ahol a hátra lévő időt töltjük – holnap városnézés, aztán estétől EuroCourse, ami egy nemzetközi ifjúsági vezetőtréning, aminek az első 2 napján veszünk részt. Annyit szeretnék még megemlíteni, hogy azt hiszem, Csaba a látogatásakor sikeresen megfertőzött „az élet ígyis-úgyis szép, minden tök jó és apróságoknak is lehet örülni” életérzéssel, meg az „éppen az kell nekem, ami most történik velem” hozzáállással, mert teljesen fel vagyok dobva az egész utazás alatt, jól érzem magam, nevetek, pörgök, és tényleg minden szép és jó, különösen, hogy még az időjárás is gyönyörű. :)

Akkora az igény itten az elmúlt hétről való beszámolóra, h. csak kiszorítom már az időt, a fontosabb dolgokhoz úgyis zombi vagyok. :P Ámbátor a kedves látogatóknak kellene inkább írni, illetve őket tessék szóban is kérdezni, mert nekik volt új az élmény.

Csütörtök délután már teljesen bezsongva (közben azért dán házit írva :P) vártam, hogy majd valszeg vacsi alatt csörren meg a telefonom, hogy a kis kompánia (gyk. anya, Kinga és Csaba) megérkezett a bérelt kocsival Silkeborgba. Végül persze a message time alatt csörgettek :P szaladtam is ki a suli elé, és pár perc múlva ott is voltak.

Lepakoltunk, szereztünk matracokat (picinyke szobám zsúfolásig telt velük), elkezdtünk teázni, de aztán hirtelen kórus-idő lett. Anya és Kinga korábban mondták, hogy ők szívesen bejönnek kipróbálni, Csaba meg mint közönség jött be az első felére. Az alternatív bemelegítési technikák, mint fura hangokat kiadás és ugrálás Kingának nem annyira jöttek be :P de az éneklés már igen.
Aznap este már nem sokra került sor, ők megvacsiztak hozottból, terveket egyeztettünk, aztán elmentünk aludni. (Amelyben nehezítő tényező volt a horkolás a pici szobában... :P)

Pénteken morning assembly kipróbálása, avagy a fejhallgatóba fordítás csodái, ami recseg, ha nem jó irányban ülsz... meg a dánok angol akcentusához való hozzászokás, ami nekem már fel se tűnik, de a skacok szerint időbe telik felvenni a tempót. :P A téma amúgy északi mitológia volt, welcome Scandinavia, ahogy Csaba mondta (írta fb-n is). :)
Aztán én szkippeltem a szociológiát, és inkább besétáltunk a városba -- kicsit lassan haladtunk, így nem tudtuk körbejárni az egész centrumot, de végülis Silkeborg nem az a hihetetlenül izgalmas hely, a tópart meg, ahol leragadtunk, szép.
Vissza ebédre (némi buszos kalandok árán anya és Kinga részéről), aztán pihi, és bementünk EuroClassra (kivéve Kinga, mert ő számvitelt tanult). Játszottunk székeset, azaz: eggyel kevesebb szék van, mint ember, ez az ember középen áll, és mond két számot. A számok az emberekhez tartoznak, ennek a két embernek kell helyet cserélnie (ugyanoda nem ülhet vissza, se a közvetlenül mellette lévő székre). DE! Ahol felszabadult egy szék, az attól balra ülőnek szintén rá KELL ülnie. Így mindenki folyamatos mozgásban van.
Aztán rátértünk a projektmunkára, anya maradt egy kicsit megfigyelni, Csaba elindult biciklizni. Én meg persze maradtam végig, hiszen a kövi keddet és a fél szerdát úgyis elmulasztottam CPH-Malmö miatt. Alakul a csoport, és kvázi ki lettem nevezve koordinátornak, aminek örülök, mert amúgy informálisan kialakult vezető még nemigen voltam, szóval jó, h. ezt sikerült elérni. :)

Óra után még gyorsan próbáltunk a Swingsistersszel estére, aztán mentem Csaba után bringával. Addigra beborult és elég hűvös lett, úgyhogy csak elmesélte, hogy eljutott élete eddigi legészakibb pontjára :), megnéztük, nyitva van-e még a  tourist office képeslapért (nem volt), aztán visszakerekeztünk a suliba. Forró teaaaa! :)

Aztán már a partira való készülődés következett (továbbra is négyen egy szobában :P de megoldottuk). Itt volt némi félreértés a sorsolásnál, és bár Csabának sorsoltak lányokat, akiket lekísérjen, nekünk nem fiúkat... de lementün magunktól, és kaptunk önkéntes lovagot (sokaknál 2 lány jutott egy fiúra, hát itt most 3). Ez a nagy ún. "Spring Party" volt, nagy közös vacsival, ami vagy két  órát tartott, sok toastmasteri szövegeléssel (by Jan & Simon), néhány dallal, meg ugye a SwS meglepetéssel (ami egy Alanis Morisette szám kórus-verziója volt, név szerint a You oughta know címűjé). Sikerünk volt :)
Ez megint az a rész, hogy a látogatóknak kéne megmondani, mi volt a legfőbb tapasztalat innen, amit akkor/később nekem említettek, az egyrészt az "alternatív iskola" fíling a nagyon laza tanár-diák viszonnyal, meg hogy nem a kötelezőség és a tekintélytisztelet motiválja az embereket a tanulásra, ill. hogy igen, van language barrior, és nehéz a dánokat rávenni, h. konstans angolul beszéljenek, ha ott vagy.

Aztán egy fiú/lány külön-külön résszel folytatódott az este (nálunk koktél, pezsgő, chippendale-videóba a tanárok fejei beleszerkesztve, fényképekért licitálás felesek ivása árán...), majd jött a koncert, ami elég fura zene volt -- ennek közepére már minden látogatóm kidőlt, én viszont maradtam táncolni (márcsak "használjuk ki, h. ingyen alkoholhoz jutottunk" alapon is), a koncert után már partizósabb zenék jöttek. Jó volt nagyon, h. az assembly hallban voltunk, nem a caféban kellett nyomorogni. Pár ember eléggé kivetkőzött önmagából, vicces volt nézni. :D Végül olyan f2 körül kerültem ágyba -- és másnap, szombaton 9-kor nyelvsuli...

Szóval f9-kor keltem, csináltam ebédcsomagot, aztán bringára pattanva irány a dán óra. (Zsuzsi nem bírt felkelni időben, aztán végül megvárta a 10-kor kezdődő brunchot, így f11-re ért oda...) Megérte elmenni, érdekes szöveget olvastunk és jót beszélgettünk róla, könnyebb ám külföldiekkel dánul beszélni, mint dánokkal, mert a szókincsük közelebb áll a mienkhez, toleránsabbak a hibás kiejtésre, és nem lesznek türelmetlenek és váltanak vissza angolra. De nagyon kéne találnom pár embert a suliban is gyakorlásra pedig. Node aztán végül 12-kor eljöttem, mert így egyeztünk meg, h. hamar odaérjünk Aarhusba, a Den Gamle By (Régi Város) nevű skanzenbe.

Én itt már jártam karácsony előtt EuroClassszal, de másodszor is érdekes volt. Nagyon gazdag kiállítás sok kisebb házzal, műhellyel és néhány nagyobb kollekcióval, akár 2,5 óránál többet is lehetne ott tölteni. Dehát ennyi idő jutott. Szerencsére a nap is viszonylag kegyes volt hozzánk, és sütött. :) Aztán még bementünk a centrumba picit körbenézni, de jönni kellett haza 6-ra vacsira.

Az aznap este sajnos el is ment a malmöi városnézés tervezgetésével, meg a vendéglátókkal való utolsó levelezéssel, mert kérésem ellenére senkinek nem jutott ideje rá előre megnézni, mi is van ott megnézhető. Ez annyiban érintett rosszul mindenkit, h. a (pláne külön-külön) beszélgetésre való időt hiányoltuk... nem mellesleg utána borzasztó éjszakám volt, olyan fáradt voltam, h. képtelen voltam elaludni anya trombitaszerű horkolása mellett, csak vmikor hajnalban. :D

Másnapra a 9 órás indulás volt a terv, végül 3/4 10 lett belőle, és az eső is szemerkélni kezdett, így a tervezett Silkeborg-környéki 1 órás erdei séta a dombtetőre való fölmenetelre rövidült. Az viszont nagyon megérte, mert megtaláltuk A Tökéletes Dombtetőt, csodaszép fával és paddal.

Aztán indultunk tovább, útbaejtve a Ry nevű települést (amit valójában "rü"-nek kéne ejteni, és még az r sem pörgetett, nade akkor is, Ildiről van elnevezve! :)), Csaba ötletére fotózkodtunk is a határtáblánál.

Megálltunk még vásárolni is egyszer, aztán irány Odense, Fyn szigetén, ahol Andersen született. Itt a róla szóló múzeum volt a fő cél (egybeépítve a szülőházával), és mivel én azt már láttam, Kingát meg nem érdekelte, kint maradtam vele, úgyhogy anyát és Csabát tessék kérdezni az élményről. Azt tudom, hogy pozitívan nyilatkoztak, és csak zárás előtt nem sokkal jöttek ki, anya meg örült, h. egész jól értette az angol feliratokat. :) Aztán még sétáltunk kicsit Odense központban (pont addigra sütött ki a nap), majd újra kocsiba ültünk, és irány Koppenhága.

Mikor útközben megálltunk egy rövid pihenőre, kezdődtek a gondok a kocsi indításával. Innentől 1 napon át ez egy konstans stresszforrás volt, h. sose indult elsőre, néha 1, néha 10-20 percet kellett várni. Hibaüzenet semmi. Viszont lelövöm előre a poént, hogy mikor másnap végül felhívtuk a helpdeskeseket, némi átkapcsolgatás után egy úr felvilágosított, h. csutkáig be kell nyomni a kulcsot, és úgy elfordítani, akkor működik ez a típus. Amiben ugye az a fura, h. eleinte működött normálisan, szóval szerintünk az alap típushibánál picit erősebben jött ki valami érintkezési hiba.
A másik kaland az autóval az volt, amikor nem vettük észre a fizető parkolóövezetet (nem volt nagy tábla, a gép meg tele reklámmal és este sötét is volt már), és persze ránk verték a büntit. Másnap már ügyesen megoldottuk a problémát, és találtunk kb. 10 perc sétányira ingyenes parkolóhelyet...

Szóval kalandjaink következtében csak 7 körül értünk a szállásunkhoz, ami Christianshavnban, a csavaros tetejéről híres Our Savior Churchtől egy fél köpésre található, egy Karin nevű, tán ötvenes éveiben járó dán tolkienita kis lakása formájában. Ígéretünkhöz híven még neki kellett állni megfőzni a paprikáscsirkét nokedlivel, ami finom lett, de beletelt egy időbe... legközelebb paprikáskrumpli lesz inkább, ha rajtam múlik. ;D Vacsi után rövidesen ki is dőltünk aludni.

Másnap, bár 8-kor keltünk, a reggelizés-szendvicskészítés procedúrái miatt csak f10 körül indultunk el. Átsétáltunk a centrumba, a fő hajóállomáshoz. (Ez egyszerűnek hangzik, de rohadt nagy szél volt. :D) Mint kiderült, a magas vízállás miatt nem onnét indult a hajó (pár híd alatt nem fért volna át), úh. továbbmentünk Nyhavnba, amit Kinga szerint nyihának kell ejteni (dánul nühaunnak, és új kikötőt jelent, és rajta van a 10 legszínesebb hely listán :)). A sétahajó (kis lapos jármű) szerencsére zárt volt, sőt talán még fűtötték is, úh. kellemes volt onnét nézelődni, és hallgatni a kedves idegenvezető csajt, akinek amúgy ez volt az első munkanapja, de az általam hallott eddigi kettővel összevetve is jól csinálta. (A kikötésnél a kötél kidobása ugyan csak kb. negyedik próbálkozásra sikerült :) de mi neki szurkoltunk.) A Kishableány szobránál kiszálltunk, és még be is sétáltunk a közeli erődbe, amit Csabával fedeztünk fel a térképen - mint kiderült, a turista-ajánlókban azért nem, mert bár hangulatos hely (és van szélmalom!!), semmi extra, és úgy tűnik, ma is használt laktanya. Így a 2x40 perccel későbbi hajóval mentünk tovább, ami ugyanaz volt, amivel jöttünk. :) A látnivalókról megint nem én vagyok a releváns forrás, hiszen harmadszor canal touroztam...

Kiszállás után megcéloztuk a Kerektornyot, mint a másik aznapra tervezett nyitvatartási idővel rendelkező itemet. Ez a középkorban épült, csigalejtőn kell fölmenni, ami Csabának nagyon tetszett (nekem is, de szintén harmadszor láttam :P), és eredetileg könyvtár, templom és csillagvizsgáló funkcióját szolgálta egyben. Most már a kilátó a fő funkciója, és mivel körben rács van, nem fújt le a szél a tetejéről minket :PP

Aztán szétváltunk, hogy körülnézzünk a sétáló- és vásárlóutcán, Csaba elment beszerezni pár szuvenírt, mi meg megnéztük a disney- meg a legó boltot, utóbbiban én sem voltam még bent (nem is tudom, hogyhogy). :) Majd visszasétáltunk a kocsihoz (felfedeztük a büntit...), és elautókáztunk egy kintebbi kerületbe, Vanløsébe, ahol Anna barátnőm lakik, aki előző félévben volt itt a hoejskoléban, és nemrég jött haza Új-Zélandról (mivel outdooros volt). Kaptunk teát/kávét, sütit és epret(!), beszélgettünk, és mutatott képeket az utazásáról. Szerintem tök jó két óra volt, és jó volt kicsit ücsörögni a sok mászkálás közben :) ja, és nagyon nagy házuk van (bár valszeg a templomhoz tartozó paplak, azért), szép és tiszta, Kingának nagyon tetszett (főleg Karin mini lakása után :D). Meghát menő igazi dán családnál vendégeskedni :)

Visszatérve még be akartunk menni Christianiába, de mivel leállás után kipróbáltuk, és ismét nem indult az autó, ekkor jött a telefonos nyomozás, hogy mit lehet tenni (én voltam az angol-tudor telefonáló, Csaba adta a készüléket, mert az enyém ráadásul lemerült). Úgyhogy inkább másnapra halasztottuk, és mivel az instrukciók szerint beindult az autó újra, elmentünk ingyenes parkolót keresni, és találtunk, mint írtam.

Vacsi után Csabával még elmentünk egyet sétálni a közvetlen környéken, nagyon szép itt a kikötő-rész (és nagyon drága ott lakni :P), nomeg végre volt időnk és módunk egy kis privát beszélgetésre, amit már nagyon hiányoltam. ^^ Ja azt meg elfelejtettem, hogy vacsi előtt Sandrával, a malmöi vendéglátónkkal is sikerült egyeztetni a pontos részleteket fb chaten (mivel a telefonjaink kölcsönösen lemerültek :P).

Másnap reggel sikerült tartani az ütemet, f9-f10 közt séta Christiániában (szintén harmadszor voltam, szóval nekik kéne mesélni a benyomást :)), majd a kész csomagok bepakolása a kocsiba, irány a centrum, Amelienborg megtekintése kívülről (itt lakik a királyné, és itt állnak a nagykucsmás őrök, és pont elkaptuk az őrségváltást), aztán séta a Rosenborg Palacehoz, ahol be is mentünk a múzeumba. Ismételten az órák voltak a legérdekesebbek itt :) de amúgy is egy szép és gazdag múzeum, nomeg a koronázási ékszerek és az Elefánt-rend is itt van kiállítva. Anya vett is róla hűtőmágnest az Erikának (kolléganője és barátnője), aki elefántra áhítozott vásárfiaként. :)

Majd végre irány Malmö! Az Öresund-híd nagyon király, először egy alagút van a tenger ALATT, majd egy szigetről indul a híd Svédországba. Malmőben találtunk róla klassz képeslapot, Csaba is és én is vettem egyet belőle. :) Malmő egyébként nem egy nagy szám, mondjuk így CPH után, hiszen valójában csak egy vidéki város. A volt várépület ma múzeum, oda mentünk be még a nyitvatartási idejéből hátralévő 1,5 órára, de nagyon fura volt a kiállítások rendje, meg nem volt az egyes részek végén kijárat, hanem vissza kellett menni az elejére. Ami jó volt, az a történelmi részben a makettek, amelyek a vaskori embertől végigkövették az emberi kultúrákat a területen, sok-sok mini emberkével benépesítve a terepet. Meg érdekes volt a dán-svéd háborúkról svéd szemszögből olvasni, és az is kiderült, hogy a dán tudásommal valóban nagyon sok kitalálható a svéd szövegek jelentéséből. :))

Ezen kívül messziről megcsodáltuk Malmö híres csavaros épületét, meg elsétáltunk a Szent Péter-templomhoz, ami egyszerűségében szép: a csupa fehér falak boltívei között aranyozott képek és oltár. Még sétáltunk kicsit a centrumban és a parkban, aztán visszaültünk a kocsiba, hogy eljussunk a szállásunkra, Oxie nevű városrészbe. A vendéglátóink közül Ann volt már otthon, ugyanis két nőről van szó, akik házasok, mivel ugye Skandináviában vagyunk. :) Elég lányos az egész ház, de jó értelemben :) és szintén nagy és szép, valamint van négy macskájuk, és vacsorára is meginvitáltak minket. Valami svéd rakott-csodát ettünk, és egy Princess Cake nevű tortát, ami piskóta alapon tejszínhabszerű krém, marcipánnal borítva, hát valami mennyei. :D Ann dán, Sandra pedig svéd, ennek örömére egymás közt otthon angolul beszélnek, nomeg persze velünk is lelkesen, jó gyors tempóban, de eddigre már Csaba is mondta, hogy tök jól belejött, és szinte mindent értett, úh. csak anya volt kicsit elveszve néha, de fordítottunk. :) Én meg tudom, milyen jó élmény kedves külföldiekkel tök jól eldumálni angolul, amikor az ember csak rövid időre jár külföldön, úh. tudtam örülni az örömüknek. Na meg persze szerintem is tök jó beszélgetés volt, nagyon belevaló csajszik, nomeg hát tolkieniták, tehát rossz emberek már nem lehetnek. :) (GYU-s képek szerte a falakon befigyeltek...) Ráadásul két vendégszobájuk van, sőt még egy kanapé a nappaliban, szóval mi Csabával kaptuk a duplaágyasat, Kinga a heverőset, anyát meg a horkolásával száműztük a nappaliba, így mindenki boldog volt végre, és főleg tudott aludni (miután befejeztük az elalvás előtti csivitelést :D). Aztán hajnali fél 5-kor csörgött is a vekker, készülés, kikészített joghurt és maradék süti gyors elfogyasztása, búcsúzkodás egymástól, aztán ők kocsival a reptérre, én gyalog Csaba remek térképvázlata alapján a vasútállomásra... 5:35-kor indult a helyi vonatom, f7 körül voltam CPH főpályaudvaron (1 átszállással), 6:50-kor indult onnét az IC-m, és 10:01-re voltam Silkeborgban, 10:20-ra a hoejskoléban busszal. Ők meg már 9-valahánykor Ferihegyen, és addigra anyáék már otthon. :D

Hát... ez a történet. (Felhívom a figyelmet, hogy fb-on további képek találhatók ;)) Anya is, Csaba is azt mondta, hogy jó volt itt lenni, és látni, milyen a hoejskole, mert hiába meséltem sokat, nem lehet átadni, így meg legalább belekóstoltak. Anya a légkört emelte ki, Csaba a közösséghez való viszonyt a language barriorral, hogy jobban érti, miről szoktam beszélni. A többi meg az új dolgok felfedezése volt, és semmi nehézség nem szeghette kedvünk - igazából nagyon hálás vagyok Csabának ezért, hogy mindenhez ilyen megoldjuk-és-nem-hagyjuk-elrontani-az-élményt módon állt. :) És megoldottuk, és tök jó élmény volt, és nemcsak turistáskodás, hanem emberekkel való találkozás, helyiekkel való beszélgetés angolul, meg minden földi jó. :)

Na, mégvalaki meglátogat? ;PP

No, megosztom veletek is, hogy mik a terveink Metával a húsvéti szünetre :) tegnap este ill. éjjel találtuk ki a részletes haditervet, mivel ha most vesszük meg a jegyeket, jóval olcsóbbak.

1-én 18:00-kor ér a gépem Manchesterbe, Meta is odajön, fogunk egy couchsurfös szállást, aztán

2-án bejárjuk Manchestert gyorsan, mert este (kb. 7-kor) már megyünk is tovább egy olcsó kis buszjeggyel Leedsbe, ahol szintén couchsurföst keresünk,

3-án itt nézünk körül, mert hát ugye mégiscsak Tolkien, és ha ilyen közel van egy hely, ahol ő élt, oda el kell menni :), aztán késődélután (5 körül, megint busszal) már megyünk is tovább York-ba, ahol szintén a hostkeresés fázisában vagyunk :),

4-5-én Yorkot járjuk be, mert a látott pár kép alapján ez tűnik a leghangulatosabbnak és legszebbnek a 4 város közül, tehát itt 2 éjszakát töltünk, és 5-én este (vonattal, hn9-kor) megyünk (vissza) Sheffieldbe, ahol Meta albijában alhatunk,

6-án és 7-én Sheffield és a Peak nevű tájvédelmi körzet a felfedezés tárgya, mígnem én

8-án reggel megyek tovább Londonba. Ha minden jólmegy, ki tudok menni Anához Bracknellbe, és ott aludni (ha nem, akkor megint couchsurf), majd

9-én Tió lát vendégül Londonban, és

10-én reggel repülök vissza Aarhusba, és max. ebédre már a Højskoléban vagyok megint. :))

És ne felejtsétek el, h. mindezt azután, h. márc.26-ápr.1. között bejártam a Silkeborg-Strasbourg-Kreuzlingen-csokigyár-München(-Memmingem) vonalat az osztállyal. :D

Epicnek ígérkezik :))

No, hát úgy tűnik, e-mailre hamarabb válaszolok mostanában, mint ide írok, de inkább bemásolom ide egy részét annak, amit Cuének írtam ma. :)

"(...) EuroClasson elkezdtük a nagy projekteket 1-2 hete, a félév hátralévő részében zömmel ezekkel fogunk foglalkozni. Interkulturális kapcsolatokkal, fiatalokkal stb. kell kapcsolatban legyen a projekt/rendezvény, amit meg szeretnénk valósítani. Az én csapatom azt találta ki, h. bevándorló háttérrel rendelkező fiatalokat hívunk meg a suliba Gellerupból, ami Aarhusnak egy olyan negyede, ahol kimagasló a bevándorló családok aránya. És bár a fiatalok közül sokan akár Dániában születtek, vagy életük nagy részét itt élték le, és tökéletesen beszélnek dánul, az eltérő háttér miatt sok előítélettel kell szembenézniük (főleg az erős muszlim vallásosság kapcsán). Különösen, hogy a média előszeretettel állítja be a környéket "bűnözők centrumának", holott ez nem igaz, ill. amennyiben vmivel mégis magasabb a bűntények aránya a dán átlagnál, ez nem az emigráns háttérrel, hanem a magas munkanélküliséggel és szociális körülményekkel magyarázható (sok helyi dán is követ el bűntényeket).
Na, lényegalényeg, hogy szeretnénk egy csoport fiatalt meghívni közülük a hojskoléba, mivel az itteni emberkéket is érdekelné egy találkozás velük (az intercultural learning osztállyal volt egy nagyon rövid találkozásunk az imámmal és pár fiatallal, innen (is) jött az ötlet), meg szeretnénk mi is megmutatni nekik, h. a hojskole egy jó hely lehet az integrációra. Szóval a "vízió" az, h. pár előítéletet megszüntetünk pusztán azzal, h. személyesen találkozunk, és beszélünk egymás kulturális sajátosságairól :))
Tetszik ez a téma nagyon, részben mert én dobtam be először az ötletet :P, részben mert tényleg hasznos, és sok lehetőség van benne, igazi nagy projekt. És 7-en vagyunk a teamben, szóval csapatmunkáról is bőven lehet tanulni menet közben - ráadásul szlovén, belga, litván, dán, ukrán és velem együtt 2 magyar alkotja a csapatot, szóval az osztályon belül is sok nemzetiség állt össze ezen dolgozni. :) Jó, hogy mtt-ben is csináltunk már hasonló volumenűt, de új emberekkel, új célokkal más dolgozni. És persze kapunk egy csomó segédanyagot is a tanárunktól, amik szintén hasznosak,  és a későbbiekben is használható eszközök lehetnek.

(...) most indult egy "songwriting" nevű óra is, hétfő du, sajnos le kellett cserélnem rá a "Theatersport"-ot, ami azért jó volt, bár Főnixhez viszonyítva a heti 1x1,5 óra semmire se volt elég... de a songwriting izgi, és így most az összes választható tantárgyam zenéhez kapcsolódik, vicces. :D"

Meg ugye szombaton volt nyelvsuli is, második alkalommal, és szerencsére átraktak minket egy erősebb csoportba (nálunk kicsit jobbak), szal jó lesz ez.

Most meg nagy várakozás van, mert ugye holnapután jönnek anyáék (anya, Kinga és Csaba), és itt lesznek / körbenézünk Dániában keddig. :) Aztán már csak pár nap, és jön a study trip, amiről múlthéten tudtuk meg, h. Strarbourg - Kreuzlingen (+svájci csokigyár) - München útvonalon zajlik majd. :) Münchenből, azaz a közeli Memmingemből pedig Manchesterbe repülök, hogy a húsvéti szünetet Metánál (ill. vele barangolva Angliában) töltsem. És mivel 10-én Londonból jön vissza a gépem Aarhusba, a végén még Anához és Tióhoz is benézek. :) Szal csak kapkodni fogom a fejem, és máris eltelik egy hónap...

Hát már azt sem tudom követni, miről nem írtam...

Bár az utóbbi 2 hétben nem volt akkora a pörgés, jött 20 új diák, úh. megint volt egy tanítás nélküli, csapatépítős-vetélkedős nap (ahol negyedikek lettünk a workinggrouppal, juhú! :)), múlt kedden egész nap mainsubjectek, pénteken meg aarhusi egyetemi nyíltnapok miatt szabadnap... holnap is speci nap lesz, a péntek meg hosszú hétvége miatt marad el. Fáradt voltam, úh. a hétvégén is punnyadtam, meg a lemaradásaimat pótoltam (fordítás, szakdoga-konzultálás, dánozás, anyáék látogatásának szervezése).

Az utolsó Intercultural Learning órán (még 23-án) lehetett javasolt témával készülni, nem is volt nagy tolongás, én meg fontosnak tartottam a nyelvi jogok témáját, úh. összedobtam egy prezentációt a szociolingvisztika órai anyag, meg az arra készült referátumom alapján, persze angolra fordítva és átstrukturálva. Készültem sok vitaindító feladattal meg szemléltetéssel is, hogy illeszkedjen a dolog az óra megszokott kerékvágásába, meg hogy ne csak az én véleményemet hallgassák, hanem aktívan kezdjenek gondolkozni a témában (Trinével konzultáltam előtte, és ő is mondott pár hasznos tanácsot). Persze megvolt az a pár ember, aki a gazdasági érdek szerint gondolkozik, és az egy közös nyelv hasznosságát támogatja - szóval volt vita rendesen, kicsit fura volt egyensúlyozni a moderátor és a határozott állásponttal rendelkező meggyőző szerepe között. Trine is nagyon megdicsért, h. jól felépített, érdekes téma volt, és vezetnem is jól sikerült, kifejezett kérésre se nagyon tudott kritikát mondani. :P Meg páran jöttek oda a csoportból is, h. érdekesnek tartották. Amit én nehéznek éreztem, vagy inkább kihívásnak, így elsőre, a kiscsoportos beszélgettetéseket: feldobtam ugye pár kérdést, feladatot, a képernyőre is meg szóban is, aztán a körülöttük ülőkkel kellett arról beszélniük, aztán a főbb kérdéseket, érdekességeket hoztuk csak fel a nagycsoportban (így szoktuk máskor is). Megszabhattam volna időkeretet előre a kiscsoportos részre, ill. a leállításra, figyelem újra központosítására még nem sikerült a legprofibb eszközt megtalálni. :)) Mindenesetre jó tapasztalat volt, nyelvészetről beszélni meg mindig jó.

Az óra második felében meg Yussif és Nabila beszéltek még Ghánáról, az is egy jól összeszedett kiselőadás volt.

És bizonyára kihagytam néhány korábbi óra leírását, de most nem jutnak eszembe, a füzetem meg messze van...

Kár, hogy vége, de várom már a szociológiát, mert Ole tök jó tanár (politics az osztálya, egyszer voltunk velük együtt egy hétig tavaly). Bár elgondolkoztam, h. be kéne ülni mégis dánra, mert Marko tök jól halad az egyéni feladatokkal, amiket Brit ad neki, de inkább több szabadidős szorgalom, mint az angol nyelvű óra lehetőségének elmulasztása.

Most megyek, mert mindjárt kezdődik a drámaóra.

Kezdek egyre jobban lebetegedni, és az nem jó. Tüsszögés, orrfújás, fejfájás, ami kell. Szerencsére hangom még van, mert reggel a Because c. számot énekeltük kórus-verzióban a Swingsistersszel, a morningassembly keretében. Merthogy a szokásos Thursday Forum ezen a héten átkerült péntekre (ezt valamiért számomra annyiszor volt vicces, ahányszor elmondták :P), és a meghívott előadó a Beatlesről beszélt. Meg persze mutatott sok számot közben. Jó volt nagyon. ^^

A múlt heti projekthétről akartam még mesélni. Ilyenkor nincsenek órák, és a hét első felében inspiráló előadások és beszélgetések zajlanak, aztán kiscsoportokban alkotni kell valamit. Már szerdán kiválasztottuk a műfajt és a témát, és az egész csütörtök rendelkezésre állt, pénteken pedig mindenki bemutatta az eredményt.

A téma "storytelling" volt. Kedden előbb egy író, Svend Aage Madsen volt a meghívott előadó, aki arról mesélt, ő mit és miért mond el az emberekről a könyveiben. Elmesélése szerint eleve foglalkoztatja ez a téma, hogy milyen hatással van a történetmesélés a világról alkotott képünkre. Említette az egyik könyvét, amiben egy lányt, aki torzszülöttnek születik, a szülei próbálnak megóvni a világtól, és bár mindenről mesélnek neki, az emberi fajról nem, nehogy azt érezze, hogy ő más, csúnya, torz. Egy nap egy srác kíváncsiságból behatol a szobájába, és ezután a szülők megkérik, hogy na jó, akkor mostantól minden nap látogassa meg. Így is lesz, a fiú elkezd történeteket mesélni, de rájön, hogy egy-egy történet torz képet ad a valóságról, az emberekről és motivációikról, ezért mindig újra magyaráznia kell, egy következő napi történettel.
Érdekes lenne elolvasni.

Délután pedig egy aarhusi újságírósuliba látogattunk el, ahol egy tv-s riporter tartott előadást, sok videóillusztrációval, arról, h. egy embert egy oldaláról nem lehet megismerni és megítélni, mindig meg kell próbálnunk más arcait is megnézni, és nem szabad túl gyorsan megítélni a motivációkat vagy a személyiséget, amíg nem ismertük meg a történetet több oldalról. Ez nem volt ilyen didaktikus, mint az én summázásom most. :) De érdekes volt, és tök fontosnak tartom ezt a gondolatot, hogy tényleg milyen hamar ítélünk egymásról egy arc, egy "történetrészlet" alapján, és milyen könnyen kiegészítjük a történetet a saját verziónkkal, elfelejtve, h. a valóság esetleg teljesen más.

Szerdán vetésforgóban a tanárainktól hallottunk-láttunk példákat, feladatokon keresztül, ezzel vezetve be a négy választható műfajt: rádió/hang, videó, zene, egyéb. Ez is elég inspiráló volt, így az ezt követő nagy közös ötletelés során hamar döntöttem a rádió/hang műfaj mellett. Majd az egyes műfajokat választó csoportoknak kellett döntésre jutniuk egy szűkebb téma v. ötlet mellett. Némi nehézségek árán végül lett három ember az "egy történet csak hangokkal elmondva, beszéd nélkül" ötlethez (érdekelt volna mások riport/interjú jellegű ötlete is, de az utcai dánjait kérdezni nem olyan poén international studentként). Hamar megegyeztünk az "egy ember élete" témában is, aztán másnap nekiláttunk.

Hangokban gondolkozni is kihívás volt, meg az is, h. egyikünk se próbált se hangrögzítést, se vágást korábban, de legalább volt lehetőségünk felfedezni, nem az volt, h. egy ért hozzá, és megcsinál minden technikai dolgot. Azért mikor újabb és újabb problémák merültek fel, aztán meg este 11-kor még mindig nem volt kész a vágás, akkor azért örültünk volna némi segítségnek. Úgy f1-kor mentünk aludni, és reggel 8-10 közt fejeztük be, de elégedettek voltunk az eredménnyel, és pár pozitív visszajelzés is volt. :) Nagyon jó volt végignézni/-hallgatni a többiek dolgait is, FB-n linkeltem videót az egyik videós team stopmotion kísérletéről, ami alá a felvételen odatették a zenész team dalát, ami szintén nagyon sikeres volt, még a másnap esti partin is elhangzott. :)

És mielőtt megyek ebédelni, még röviden megemlítem a szombati farsangi bulit is, ahol nagyon nagy hangulat kerekedett a sok lelkes jelmezestől. És bár sokat lógtam dánokkal, az sem zavart igazán, mikor csak dánul beszéltek folyamatosan, mert vhogy odatartozónak érzem magam ehhez a csapathoz (ált. ők az alap társasozó társaság is a livingroomban). Nem mondom, h. nem nehéz néha, h. nem tudom, azért nem váltanak angolra, mikor odaülök, mert elfelejtik, h. kéne, vagy mert tényleg egymás közt akarnak beszélgetni... Na a lényeg, h. velük lógtam a buli nagy részében, tánc-ücsörgés-tánc-ücsörgés felváltva, és klassz volt. (Az alkohol és a hormonok okozta idióta gondolatoktól eltekintve, de semmi hülyeséget nem csináltam, csak belül kattogtam túl sokat egy bizonyos hosszú fekete haj és kék szempár tulajdonosa miatt. :P)

Naigen, mint Meta kommentben megjegyezte, szörnyen le vagyok maradva a blogolással. És most nem is fogom tudni pótolni, csak egy kicsi részét. Ami még jövő keddig kb. minden időmet elveszi, az egy alkalmi jellegű távmunka, amiért még pénzt is kapok (msn-en, skype-on elmesélem, akit érdekel).

Aztán mi mindent történt még...

Feb. 11-13. hosszúhétvégénk volt, amit CPH-ban töltöttem. Szombaton a helyi dán tolkieniták bankettjét látogattam meg, 14-en voltunk, játék, beszélgetés, lakoma, nagyon otthonos volt a hangulat. Megígértem a vezetőségnek, h. írok róla hivatalos beszámolót Lassiba v. to.hu-ra :) de ha lesz időm, majd ide is kerül hosszabb verzió. Jó volt olyan helyen lenni, ahol elsőre nyitottak és elfogadnak, meg nem kell magyarázni ezt a mi-ez-a-tolkien-dolog témát. De magamon is éreztem, h. nekem is jobban ment az új emberekkel szocializálódás feladata. :)
Aznap este egyiküknél aludtam, másnap egy iskolatársamnál, akivel amúgy is az egyik legjobban vagyok, és szerencsére CPH-i, úh. mikor kérdeztem h. vki szállást (mivel hétfőn olcsóbb a vonat az ifjúsági kártyával), akkor meginvitált. :) A kettő között azonban mászkáltam még kicsit CPH-ban: rábukkantam a neten, h. épp azon a hétvégén John Lennon képeiből van (ingyenes) kiállítás egy hotel- és konferenciacenter-szerűségben, és amikor mondtam a házigazdámnak, h. oda lenne jó elmenni, csak még filózok a drága metrójegy miatt, a kezembe nyomott egy klipkártyát 3 maradék klippel (ez egy 10-klippes bérletszerűség a CPH-i járművekre). Szóval kimentem a helyszínre, aztán vissza Frederiksbergbe, ami kb. a Városliget és az Orczy-kert keveréke, aztán onnan vissza a központba, a Norreportnál lévő piachoz, csak picit körbenézni. A kiállítás nagyon érdekes volt, háttérben folyton Lennon-számok mentek, és nagyon hangulatos volt végignézni a képeit, h. azt, amit dalban ki tudott fejezni, azt a képzőművészetben is. Szimpla vonalakból olyan szkeccs-rajzokat alkotott, h. hű. Nagyon sok Yokós rajza van, vagy ketten együtt, egy ölelésben v. ilyesmi. Vagy épp a két arc egymás mellett, de csak a két szélső határvonal van megrajzolva, tehát mintha egy lenne. Aztán még a (Yokótól született) fiának, fiával való színes rajzai is nagyon érdekesek voltak (guglizzatok "An elephant counting" címre :)), meg az erotikus rajzai (egyáltalán nem pornográf módon rajzolt meg nagyon intim pillanatokat férfi és nő közt, persze azt is magukról).
A Frederiksberg-kertben meg építettem hóembert, meg sétáltam - látszik onnan az állatkert elefántháza, de az elefántok alighanem nem szeretik a mínuszokat, mert bent voltak. :)
A barátnőm, Iréne családja is nagyon jó élmény volt - anyukája francia, és utazni is nagyon szeret, úh. ő örült nekem nagyon, h. lehet beszélgetni kulturális különbségekről, meg h. milyen Dániába jönni, meg mindenféle, egészen az irodalomig -- sztem órákat beszélgettünk, amíg főzte a vacsit ill. később este. :) És többnyelvű család lévén tök természetesen vették azt is, h. szinte folyton angolul beszéljenek a kedvemért mindnyájan. Szóval klassz volt :)

Ennyi fért most bele, most vacsi.

Huh, az elmúlt két napban igazán azt éreztem, h. túl sok különböző dolog történik, gyors egymásutánban.

Szerda este azért elgondolkoztam azon, h. ha létezne teleport, az lenne épp a problémám, hova menjek előbb, és kinek a fejét kezdjem ütni - vagy maradjak és üssem a magamét. :P Egy elküldetlen e-mailbe fojtottam az energiáimat, amit nagyon jól tettem, mert másnap este sokkal higgadtabban tudtam megmondani a problémáimat az érintetteknek.

De csüt este előtte még volt egy érdekes előadás, Samsøről, ami egy energia-önellátó dán sziget. Főleg arról beszélt a csávó, h. hogyan tudta a közösség ezt megvalósítani. Hogy kellett egy erős, egymástól amúgy is függő "social network", erős emberi kapcsolatokkal, és ennek a közösségi hálónak a működésének az ismerete (pl. a megfelelő, hangadó személyeket meggyőzni, aztán adni időt az embereknek a döntésre, nem külső ötletként bevezetni). A közösség, a közös döntés, az önkéntesség szerepéről beszélt, elég meggyőzően.

Eztán jött a fenti, meg közben a válasz a napközben küldött e-mailemre, hogy andragógiából szeretnék a EuroClass órákon alkalmazott módszerekről szakdogát írni. A tanárnő (tanmódszertant tartott nekünk elsőben, ötvenes hölgy, de tegeződik a csoporttal) tök jófej volt, írta, h. vegyem fel skype-on, és mikor ezt tíz előtt pár perccel megtettem, rögtön fel is csörgetett. :) Viva la 21. század. Szóval sztem jó lesz ez.

Aztán ma meg intercultural learning, euroclass, charity koncert (a music classok által), kis úszás... ez gyorsan lett felsorolva, de már délben úgy éreztem, h. túl sok impresszió és gondolat érte az agyamat csak az előző 12 órában, amiből 7-et alvással töltöttem. :P

(Majd igyekszem pótolni a lemaradást is.)